Spiegel: Németországban őrizetbe vettek két embert

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Őrizetbe vettek két férfit Németországban a brüsszeli terrortámadásokkal összefüggésben - jelentette pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.spiegelAz egyik férfit csütörtök délután vette őrizetbe egy különleges rendőri bevetési egység Düsseldorf térségében. Az észak-rajna-vesztfáliai szalafista szubkultúra tagjaként ismert Samir E.-t a török hatóságok tavaly nyáron feltartóztatták a szíriai határvidéken, és visszatoloncolták Amszterdamba, ahonnan az országba érkezett.

Ugyanazzal a repülőgéppel szállították vissza, mint Khalid el-Bakraouit, az egyik brüsszeli merénylőt.

A török hatóságok azzal gyanúsították őket, hogy az iszlamisták oldalán részt vesznek vagy részt akarnak venni a szíriai polgárháborúban. A német hatóságok most vizsgálják, hogy ismerték-e egymást.

A düsseldorfi ügyészség megerősítette, hogy csütörtökön őrizetbe vettek egy embert, aki ellen egyebek mellett súlyos állam elleni bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt indítottak eljárást. Konkrét terrorveszély nem fenyegetett részéről - tették hozzá.

A Der Spiegel szerint a másik férfit a Hessen tartományi Giessen térségében vették őrizetbe szerda este. Telefonján van két gyanús sms, az egyik tartalmazza Khalid el-Bakraoui nevét, a másik pedig csupán a vége jelentésű fin francia szóból áll, és három perccel azelőtt keletkezett, hogy el-Bakraoui felrobbantotta magát.

Erről az esetről beszámolt pénteken két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság is, a Südwestrundfunk (SWR) és a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB). Értesülésük szerint egy 28 éves marokkói állampolgárról van szó, akire egy rutinellenőrzés során figyeltek fel a szövetségi rendőrség munkatársai a giesseni pályaudvaron.

Kiderült, hogy a férfi ellen a schengeni övezet egészére szóló beutazási tilalom van érvényben Olaszországban és Németországban elkövetett bűncselekmények miatt, és kiderült az is, hogy 2014-ben menedékjogért folyamadott Németországban, és kérelmét elutasították.

Az SWR és az RBB is beszámolt a két gyanús sms-ről is, és tudni véli, hogy a férfi a brüsszeli merényletek előtti órákban kapcsolatba lépett legalább egy emberrel a támadók környezetéből. Ügyét a hesseni tartományi bűnügyi hivatal államvédelmi osztálya vizsgálja. Az esetet tanulmányozta a terrorcselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség is, de egyelőre nem vonta magához az eljárás irányítását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com