Sportcsarnokban fogadja Törökország az első visszatoloncolt menekülteket

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Az Égei-tenger partján fekvő Dikili város fedett sportcsarnokában fogadja Törökország a Görögországból visszatoloncolt első menekülteket április 4-én, hétfőn - jelentette az Ihlas török hírügynökség szombaton.migrantA külföldi sajtó képviselői már meg is érkeztek a helyszínre. A településen nem készült el a korábban tervezett fogadóközpont, így átmenetileg ez az épület szolgál a visszaérkező migránsok ügyeinek intézésére.

A hatóságok ujjlenyomatot vesznek tőlük, rögzítik személyes adataikat, valamint ideiglenes tartózkodási engedélyt is adnak nekik, mielőtt repülőgéppel Adanába, majd délkelet-törökországi menekülttáborokba - vagy, ha kérik, előző lakhelyükre - küldik őket.

A török parti őrségtől és az Európai Unió határvédelmi ügynökségétől (Frontex) szerzett információira hivatkozva a német Deutsche Welle (DW) török nyelvű kiadása internetes oldalán szombaton arról írt, hogy jövő hét szerdáig két hajóval mintegy 750 olyan illegális bevándorlót szállítanak a szemközti Leszbosz szigetről Dikili kikötőjébe, akik Görögországban nem nyújtottak be menedékkérelmet.

A DW értesülése szerint a lehetséges feszültség megelőzése céljából szigorú biztonsági óvintézkedések keretében minden egyes migránsra egy rendőr fog felügyelni. A visszaszállítás helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődik - olvasható a szövegben.

Eközben készül a fogadóközpont a nyugati-törökországi Cesme városában is. A menekülteket itt a görög Hiósz szigetről a település kikötőjének drótkerítéssel elkülönített 1500 négyzetméteres területére várják a török hatóságok.
Muhittin Dalgic, Cesme polgármestere az Anadolu török állami hírügynökségnek elmondta: a visszatoloncolt migránsok fogadását követően rögzítik személyes adataikat, egészségügyi vizsgálatot végeznek el rajtuk, később pedig menekülttáborokba szállítatják őket.

Amíg lehetséges, a migránsok itteni elszállásolása nélkül folytatják a munkát - mondta. Törökország a tervek szerint a szíreket menekülttáborokban helyezi el, a más országból érkezett migránsokat viszont saját hazájukba küldi.
Az EU és Törökország március 18-án állapodott meg a Törökországból az EU felé irányuló illegális bevándorlás visszaszorítását célzó közös intézkedésekről.

A megállapodás legfőbb pontja szerint a Törökországból az Égei-tengeren Görögországba illegálisan átkelő menedékkérőket ügyük elbírálása után vissza kell küldeni Törökországba, és a tehermegosztás jegyében az uniós tagországok - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit az illegális határátlépés miatt a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com