Statisztikai hivatal: tavaly rekordot ért el a honosítások száma Németországban

Tavaly mintegy a felével nőtt az előző évihez képest és rekordot ért el a honosítások száma Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.A Destatis közleménye szerint 2024-ben közel 292 ezer külföldi állampolgár szerezte meg a német állampolgárságot, ami 46 százalékkal, közel 92 ezerrel haladja meg az előző évit, és a nyilvántartás 2000-es bevezetése óta rekordnak számít.

A honosítottak több mint egynegyede, 28 százaléka szíriai állampolgársággal rendelkezett. Őket nagy lemaradással a törökök követték, 8 százalékos részaránnyal, majd az irakiak 5 százalékkal, az oroszok 4 százalékkal és az afgánok 3 százalékkal.

A honosítások megnövekedett száma jórészt a 2024. június 27-én hatályba lépett új állampolgársági törvényre vezethető vissza, amely szerint a honosítás a korábbi nyolc év helyett öt év tartózkodás után kérelmezhető. Az öt legnagyobb csoport közül az orosz állampolgárok honosítása nőtt a legnagyobb mértékben, több mint hatszorosára a 2023-ashoz képest, közel kétezerről több mint 12 ezerre.

Az orosz állampolgárok ugrásszerűen megnövekedett honosításának száma azonban sokkal inkább a kettős állampolgárság megtartására vonatkozó új szabályozással függ össze, mintsem a megrövidített tartózkodási idővel. A tavaly honosított orosz állampolgárok átlagos tartózkodási ideje ugyanis 14,5 év volt a 2023-as 14,4 év után.

A naturalizáláskor a Németországban tartózkodás átlagos időtartama 2024-ben 11,8 év volt, szemben az előző évi 10,9 évvel. A szíriai állampolgárok átlagos tartózkodási ideje 7,4 évre nőtt a 2023-as 6,8 évről. A török állampolgárok tavaly a honosítás időpontjában átlagosan már 23,1 éve tartózkodtak Németországban, 2023-ban pedig 23,3 éve.

Az iraki és afgán állampolgárok a honosítás időpontjában átlagosan 8,7, illetve 8,9 éve tartózkodtak Németországban a 2023-as 8,8, illetve 9,2 év után. Tavaly az év elején Németországban élő szíriai állampolgárok 9 százaléka szerezte meg a német állampolgárságot. Az irakiak esetében az arány 6 százalék, az oroszok esetében pedig 5 százalék.

Annak ellenére is, hogy szám szerint a török állampolgárok a honosítottak második legnagyobb csoportját alkotják, a Németországban élő törökök honosítási aránya 2 százalék.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com