Stoltenberg: az európai biztonság válságos pillanatát éljük

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Az európai biztonság válságos pillanatát éljük, az orosz-ukrán konfliktus kapcsán Moszkvával folytatott politikai párbeszéd fontos, mindazonáltal fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvre is - jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pénteken a lengyel közszolgálati rádióban.A jelenlegi válságos helyzetben párbeszédet kell folytatni Oroszországgal, azért is, hogy ismertethessük a NATO egységes, elvi kompromisszumokat kizáró álláspontját - kommentálta Stoltenberg az interjúban a NATO-Oroszország Tanács szerdai ülését.
    

Ukrajna NATO-csatlakozási terveit illetően hangsúlyozta: minden országnak joga van ahhoz, hogy maga döntsön a csatlakozásáról az észak-atlanti szövetséghez. Egyúttal kulcsfontosságúnak nevezte a NATO jogát minden szövetségese védelméhez, valamint katonai erők telepítéséhez is a szervezet keleti szárnyán. A főtitkár megerősítette a NATO elutasító álláspontját arra vonatkozóan, hogy Moszkva jogilag rögzített garanciákat követelt, amelyek kizárják a szövetség további keleti bővítését.
    

Stoltenberg egyúttal aláhúzta az Oroszországgal folytatott párbeszéd fontosságát. A szövetség ennek érdekében kész tárgyalni a fegyverkezés ellenőrzéséről, a hadgyakorlatok átláthatóságáról, a kockázati tényezők csökkentéséről - hangsúlyozta. "Politikai megoldásokat kell keresnünk, és bízni bennük, fel kell készülni azonban a legrosszabb forgatókönyvre is, amennyiben Oroszország újból a konfrontációt választaná" - jelentette ki.
    

Valósnak nevezte Ukrajna orosz megtámadásának veszélyét, Moszkva szerinte nyílt vagy korlátozott katonai támadást, vagy akár kibertámadásokat, hibrid műveleteket indíthat el. Ismételten megemlítette, hogy támadás esetén Oroszország "igencsak magas árat" fizet majd. Kiemelte az Ukrajnának nyújtott támogatás fontosságát. "Világosan megmondtuk Oroszországnak, hogy kénytelenek leszünk komolyan megfontolni jelenlétünk növelését a NATO keleti részében, amennyiben újból erőt alkalmaznak Ukrajnával szemben" - fejtette ki.
    

Az Egyesült Államok és Oroszország között elindított kétoldalú tárgyalások kapcsán a főtitkár azon meggyőződését fejezte ki, hogy Washington ezeket "szorosan összehangolja és egyezteti majd" európai szövetségeseivel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com