Stropnicky: Csehország mintegy száz katonát küldhet a NATO keleti-európai egységeibe

Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter nem zárja ki, hogy Csehország még az idén mintegy száz katonát küld a NATO újonnan alakuló kelet-európai egységeibe.

"Amennyiben a dandár kialakítása a terv szerint fog alakulni, és nekem meggyőződésem, hogy igen, akkor az idei második félévben ez nagyon valószínű" - jelentette ki Stropnicky a közszolgálati cseh televízió vasárnapi vitaműsorában.

nato

A miniszter kifejtette: a NATO gyorsreagálású erőként egy dandárnyi katonát, mintegy 5000 embert, kíván a közeljövőben elhelyezni a szervezet keleti szárnyán és hat új parancsnoki stábot létesíteni Litvániában, Lettországban, Észtországban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. A kérdést a négy visegrádi ország védelmi miniszterei is megvitatták, és most a terv megvalósításának a részletein dolgoznak.

Petr Pavel, a NATO Katonai Bizottságának elnöke a cseh televízióban leszögezte: a NATO jelenlétének a szervezet keleti határain való megerősítése reagálás Oroszország Ukrajna-politikájára, és célja a NATO-tagállamok egységének demonstrációja.

Stropnicky is úgy fogalmazott, hogy a NATO új egységei nem fogják semmiképpen sem veszélyeztetni Oroszország biztonságát, mert a konfliktus egyik félnek sem érdeke. A NATO keleti szárnya megerősítésének terveit véglegesen a szervezet júliusra tervezett varsói csúcstalálkozóján véglegesítik - jegyezte meg.

Martin Stropnicky már február 10-én Brüsszelben közölte, hogy a visegrádi négyek komolyan mérlegelik egy közös katonai egység kiküldését a Baltikumba, és az a helyi országok katonáival együtt gyakorlatozhatna.

"Egy századról beszélünk, amelynek tagjai bizonyos időközökben kicserélődnének" - idézte Stropnicky kijelentését a cseh közszolgálati hírtelevízió.

A miniszter részleteket a V4-ek - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - elképzeléséről nem közölt. Ugyanakkor emlékeztetett: a három balti ország - Észtország, Lettország, Litvánia - a NATO és Oroszország közötti feszült viszony miatt már hosszabb ideje követeli, hogy a NATO állomásoztasson katonai egységeket területükön.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com