Sturgeon: megkezdődött az újabb skót függetlenségi népszavazás előkészítése

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődtek az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásának jogi előkészületei - közölte szombaton Nicola Sturgeon skót miniszterelnök.Brexit-R-USturgeon, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője a skót kabinet rendkívüli ülése után bejelentette: haladéktalanul tárgyalásokat kezd Brüsszellel arról, hogy miként lehetne megőrizni Skócia helyét az Európai Unióban és hozzáférését az EU egységes piacához.

A brit EU-tagságról tartott népszavazáson a választók szűk többsége, nem egészen 52 százaléka országosan a kilépésre, Skóciában ugyanakkor 62 százalék a bennmaradásra voksolt. Nicola Sturgeon a skót kabinet szombati ülése után közölte: az EU-referendum eredménye nyomán "egyértelműen" ismét napirendre került a skót függetlenségről szóló újabb népszavazás, és a kabinet szombaton hivatalosan döntött az ehhez szükséges törvény előkészítésének megkezdéséről.

Skóciában 2014-ben már tartottak egy referendumot a függetlenségről, de akkor az elszakadást ellenzők győztek. Szombati nyilatkozatában a skót miniszterelnök hangsúlyozta: a skót kormány szeretné biztosítani a Skóciában élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárokat, hogy továbbra is szívesen látja őket. "Megtiszteltetésnek tartjuk, hogy Skóciát választották otthonuknak" - tette hozzá.

Hangsúlyozta azt is, hogy Skócia az üzleti szektornak változatlanul vonzó beruházási és tevékenységi helyszínt kínál.
Nicola Sturgeon két napon belül másodszor tett egyértelmű utalást az újabb skóciai függetlenségi népszavazás lehetőségére.

A miniszterelnök a csütörtöki brit EU-népszavazás pénteki eredményhirdetése után, a skót kormány edinburghi központjában felolvasott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Skócia lakosságának nagy többsége a bennmaradásra adta voksát.

Felidézte: a Skóciát kormányzó Skót Nemzeti Párt választási programjában szerepelt, hogy a skót kormány fenntartja az újabb függetlenségi népszavazás jogát, ha Skóciát arra kényszerítik, hogy akarata ellenére távozzon az EU-ból. Ez a helyzet most előállt, ezért ismét napirendre került a függetlenségi népszavazás - mondta a skót kormányfő.

Hozzátette: ha a skót parlament úgy dönt, hogy az újabb függetlenségi referendum a skót EU-tagság megőrzésének legjobb vagy egyetlen lehetséges módja, akkor e népszavazást a brit kilépés feltételeiről tartandó tárgyalások két évben meghatározott időtartama alatt meg kell tartani.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com