Súlyos börtönbüntetést kapott Nanking város volt polgármestere

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti: Tizenöt év börtönre ítélték a nyolcmilliós kínai Nanking város polgármesterét kedden, mert bizonyítottan 11,3 millió jüan (félmilliárd forint) kenőpénzt fogadott el különböző posztokon több mint tíz év alatt - jelentette a kínai állami média.judgeAz elsőfokú ítéletet, amelynek része 2 millió jüan (88 millió forint) elkobzása is, a kelet-kínai Santung tartomány Jantaj városának középfokú bírósága hozta meg. Csi Csien-je ügyében még januárban megtartották a tárgyalást, ahol ő maga is elismerte bűnösségét. A bíróság az ítélethirdetéskor ezzel is indokolta, hogy a büntetés viszonylag "enyhe".

Súlyos fegyelemsértés, vagyis korrupciós gyanú miatt a vizsgálatot még 2013-ban kezdték meg Csi ellen. Csiangszu tartomány székvárosának, Nankingnak a polgármesteri székébe 2010-ben került, itt a város párttitkárhelyettese is volt. Előtte az egykori államelnök-pártfőtitkár, Csiang Cö-min szűkebb hazájának, Jangcsou városnak volt a polgármestere, majd párttitkára.

A kommunista párt központi fegyelmi ellenőrző bizottságának megállapítása szerint a miniszterhelyettesi rangú Csi visszaélt hivatali hatalmával, másokat érdemtelenül kiváltságban részesített, közbenjárásáért nagy összegű csúszópénzt és értékes ajándékokat fogadott el önmaga vagy családtagjai, illetve barátai révén.

A China Daily című angol nyelvű napilap úgy tudja, hogy Csi felesége, néhány szeretője, sofőrje és ingatlanfejlesztő barátja ügyében ugyancsak nyomozás folyik. Csi volt az első "nagy hal", akit utolértek a hatóságok, miután 2012 novemberében, a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán Hszi Csin-ping pártfőtitkárral az élen meghirdették a korrupcióellenes harcot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com