Súlyos szabadságvesztésre ítélték egy anarchista csoport tagjait Oroszországban

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Hattól 18 évig terjedő börtönbüntetésre ítélte terrorszervezetben való részvétel címén a Szety (Hálózat) elnevezésű anarchista szervezet hét  tagját hétfőn a Volga menti körzeti katonai bíróság Penzában.A vád szerint a Szety több régióra kiterjedő terrorszervezet volt, amely Penzában, Moszkvában és Szentpéterváron is sejteket hozott létre. A nyomozás arra a megállapodásra jutott, hogy a tagok fegyveres kiképzésen vettek részt, támadásokat készítettek elő állami intézmények és rendfenntartó erők tagjai ellen a hatalom erőszakos megdöntése céljából.

    
Az ügyész azt állította, hogy terrorakcióikat a 2018-as labdarúgó-világbajnokság és az ugyanabban az évben megtartott elnökválasztás idején tervezték végrehajtani. Az egyéb vádak közé tartozott a tiltott fegyver- és kábítószer-birtoklás. A 23 és 31 év közötti életkorú vádlottak ártatlannak vallották magukat, és visszavonták korábbi beismerő vallomásukat. Többen arra panaszkodtak, hogy hamisan vádolták meg, és a letartóztatásuk során meg is kínozták őket.
    

Jogi képviselőik közölték, hogy fellebbezni fognak. Az elítéltek többtucatnyi támogatója hangosan tiltakozott a tárgyalóteremben és a bíróság előtt. Védelmükben állást foglalt több orosz ellenzéki politikus is. Dmitrij Pcselincev 18, Ilja Sakurszkij 16, Andrej Csernov 14, Makszim Ivankin 13, Mihail Kulkov 10, Vaszilij Kuszkov 9, Arman Szanginbajev pedig 6 évet kapott.
    

A Szety, amelynek 11 tagja ellen a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 2017-ben indított eljárást, tavaly januárban került fel a terrorszervezetek szövetségi listájára. Ugyanekkor a szervezet egyik tagját, aki elismerte bűnösségét 3 és fél szabadságvesztésre ítélték Szentpéterváron. Ugyancsak Oroszország "északi fővárosában" két másik feltételezett tag ellen is büntetőeljárás folyik.
    

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságírókkal közölte: Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban elrendelte, hogy vizsgálják meg, megfelel-e a törvényesség kritériumainak a Szety tagjai elleni eljárás. Szavai szerint az államfő ennél nagyobb mértékben nem avatkozhat be a nyomozó hatóságok munkájába.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com