Szabadlábon védekezhet a Törökországban vád alá helyezett német újságíró

Szabadlábon védekezhet az a német állampolgárságú újságírónő, aki ellen terrorszervezeti tagság és terrorpropaganda miatt folyik peres eljárás Törökországban.A felette ítélkező isztambuli bíróság hétfőn az ügyészség kérésére úgy döntött, hogy Mesale Tolu és öt állítólagos bűntársa az ítélethirdetésig szabadlábon védekezhet - jelentették hírügynökségek az eljáráson részt vevő megfigyelőkre hivatkozva. Tolu nem hagyhatja el az országot, és hetente egyszer jelentkeznie kell a rendőrségen.

    
Az újságíróként és tolmácsként dolgozó Mesale Tolu egyike annak a 18 személynek, akit azzal vádolnak, hogy propagandatevékenységet végzett Törökország Marxista-Leninista Kommunista Pártja (MLKP) számára, és tagja is a szervezetnek. Tolu húszéves börtönbüntetésre számíthat elmarasztaló ítélet esetén. Az újságírónő visszautasította a vádakat, és kifogásolta, hogy hónapokon át ítélet nélkül tartották fogva. A 33 éves Mesale Tolut április 30-án vette őrizetbe a török terrorelhárítás a lakásában. A fordító május 6. óta az isztambuli női fogdában raboskodik.
    

Az ulmi születésű nő az Etha (Etkin Haber Ajansi) nevű baloldali hírügynökségnek dolgozott fordítóként, és 2007-ben kapta meg a német állampolgárságot. Berlin és Ankara amúgy is feszült viszonyát tovább élezte az újságírónő és még egy tucatnyi német állampolgár őrizetbe vétele a tavalyi júliusi puccskísérlet után indított tisztogatások idején, amelyek során 55 ezer embert vettek őrizetbe, és több mint 140 ezret elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásukból.


Berlin elítélte és bírálta a török hatósági intézkedéseket, Ankara viszont azzal vádolta Németországot, hogy elnéző a "terroristákkal", kurd szakadároknak és állítólagos puccsistáknak nyújt menedéket. A sajtószabadság védelmével foglalkozó P24 portál szerint Törökországban 170 újságírót tartanak fogva. Törökország a 155. helyen áll a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet listáján, amely 180 országot állított sorrendbe a sajtószabadság érvényesülése szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com