Szakértő: az Egyesült Államok januárban megadta a tárgyalás alaphangulatát

Háda Béla Korea-szakértő szerint az Egyesült Államok megadta a kedden kezdődött amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó alaphangulatát az amerikai külügyminisztérium Koreával foglalkozó különmegbízottjának januári nyilatkozatában.A szakértő azt mondta, Stephen Biegun a Stanford Egyetemen tartott januári előadásában meghatározó üzeneteket fogalmazott meg az észak-koreaiak számára. Arról beszélt, hogy a háborúnak vége, az Egyesült Államok nem akarja megdönteni az Észak-Koreai rezsimet, és nyitott arra, hogy a megbékélés papírformátumot is öltsön. Hozzátette azt is, "nem mondhatjuk nekik azt, hogy tegyenek meg mindent és addig mi nem teszünk semmit".

    
Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok hajlandó bizonyos engedményeket tenni a szankciópolitika tekintetében, ha a másik fél is látható lépéseket tesz - magyarázta a szakértő. Donald Trump, amerikai elnök eddigi nyilatkozataiból arra lehet következni, hogy nem akar túlságosan nagy nyomást gyakorolni Észak-Koreára, amely azonban az utóbbi hónapokban gazdasági nehézségekkel küzd, amihez a Trump által kivetett szankciók is hozzájárultak - hangsúlyozta Háda Béla.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com