Szakértő: gyökeres változtatásokra van szükség a jóléti állam finanszírozása érdekében

Minden nagy párt egyetért abban, hogy gyökeres változtatásokat kell elindítani Svédországban annak érdekében, hogy a jóléti államot továbbra is finanszírozni lehessen - mondta Flamm László Svédország-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.A szakértő a vasárnapi svédországi választással kapcsolatban elmondta: a jóléti állam finanszírozásának problémája ütközik a bevándorlás és a migráció ügyével, és rendszerszintű átalakításra van szükség a kérdésben. Ebben valamennyi párt partner. A politikai pártok számára fontos, hogy hosszú távon kormányozható legyen az ország - mondta.

    
Megjegyezte: minden nagy párt egyetért az átalakítás szükségességében, és ennek bizonyítéka, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében a migrációs és bevándorláspolitika területén majdnem 50 százalékos a költségcsökkentés. Flamm László elmondta azt is, a választás eredményéből kitűnik, hogy a hagyományos nagy pártok veszítettek támogatottságukból, a bevándorlásellenes Svéd Demokraták azonban mintegy 7 százalékot erősödtek. Azonban - jegyezte meg -, amikor a választás előtti utolsó két hétben a kormányzó szociáldemokraták beemelték a kampányba a hagyományos egyéb jóléti kérdéseket - az oktatást, egészségügyet, szociális ellátást - a Svéd Demokraták háttérbe szorultak, és végül csak a harmadik legtöbb szavazatot kapták.
   

A svédországi választáson a leadott szavazatok 99,8 százalékos feldolgozottsága alapján a voksok 40,6 százalékát kapta a kormányzó baloldali koalíció, az ellenzéki jobbközép választási szövetség a voksok 40,3 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt végzett a szavazatok 17,6 százalékával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com