Szakértő: káosz van Venezuelában

Gazdasági, politikai káosz és éhínség uralkodik Venezuelában - jelentette ki Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Kifejtette, élelmiszert a halászat és a gyümölcstermés okán szabadon csak az Amazonashoz közeli déli területeken lehet kapni, de ott is csillagászati áron. A mezőgazdasági termelés gyakorlatilag leállt a hatósági árak miatt, ezeken az árakon ugyanis veszteséges volna a gazdálkodás - tette hozzá.

chavez

Nagy Sándor Gyula elmondta: Venezuela az 1970-es években a magas olajárak miatt még a térség legfejlettebb állama volt, ám a pénzt később felélték, Hugo Chávez hatalomra jutása után pedig új típusú, szocialista jellegű gazdálkodás kezdődött.

Az elnök hatalma a magas olajárakra épült, amelyből bizonyos jólétet tudott biztosítani, de az új államfő, Nicolás Maduro beiktatásával egy időben bezuhantak az olajárak és ezzel együtt a gazdaság is beszakadt - tette hozzá.

Kiemelte, ma 500 százalékos infláció uralkodik az országban, ami valószínűleg csődhöz vezet.

Az elnök hatalmát csak a hadsereg és a Legfelsőbb Bíróság tartja fenn, ebben a helyzetben egy az elnök leváltására irányuló népszavazással próbálkozik az ellenzék - mondta Nagy Sándor Gyula.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com