Szakértő: koreográfia szerint haladnak a romániai tüntetések

Pászkán Zsolt Románia-szakértő szerint begyakorolt koreográfia szerint haladnak a pénteken, a Dancila-kormány leváltásáért kezdődött romániai tüntetések.A szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden azt mondta, a rendbontók városi gerillaharchoz edzett módon viselkedtek. Hozzátette, az elmúlt hónapban az ellenzékhez közelebb álló médiában fokozódó uszítást lehetett tapasztalni.

    
A szakértő szerint elképzelhető, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) azért nem állította meg a tüntetést, mert nem tetszett nekik, hogy egy hónapja csökkentették a költségvetésüket, ezzel egyetemben pedig növelték a rendfenntartó erők költségvetését. Pászkán Zsolt kitért arra is, az eszkalálódás jól jött Klaus Iohannisnak, aki már most elindította a kampányát a több mint egy év múlva esedékes választásra.


A román elnök a magyaroknak kedvező törvényeket száz százalékban visszadobta, ezzel jelezte, hogy a román sovén választói bázist szeretné megnyerni magának - fűzte hozzá. Szerinte aggasztó, hogy Klaus Iohannis a radikalizmus felé nyomja a kampányt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com