Szakértő: megdöbbentő a Brexit Párt választási szereplése

A Corvinus Egyetem docense megdöbbentőnek tartja, hogy a "hirtelen összehozott" Brexit Párt ennyire erőteljesen felborította a viszonyokat az európai parlamenti (EP-) választáson.Gálik Zoltán kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, az eredmény azt mutatja, hogy a Brexit-népszavazás és az utána lévő helyzet elhibázott volt, a választók türelme pedig elfogyott, mert a politikai elit nem tudta képviselni az érdekeiket.

    
A brit politikai élet Brexit melletti és elleni oldalra tematizálódik az általános választások vonatkozásában is - vélekedett. Azzal kapcsolatban, hogy az EP-választás után megváltozhat-e a Brexithez való hozzáállás, közölte, a brit parlament kijelentette, hogy nem akar megállapodás nélkül kilépni, a jelenlegi megállapodást pedig többször is visszautasította. Egy új megállapodást kivitelezni és elfogadtatni az Európai Unióval viszont a szakértő szerint október 31-ig nem lehet.
    

Gálik Zoltán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a Theresa May helyére várhatóan júliusban érkező új kormányfőnek konszenzust kellene kialakítania a Brexittel kapcsolatban a Konzervatív Pártban, a parlamentben és a társadalomban is. Ez nehéz lesz, mert se a parlament, se a Konzervatív Párt összetétele a parlamentben nem változik. Emiatt elképzelhető, hogy az új kormányfő rákényszerül majd egy általános választás kiírására vagy egy népszavazás támogatására - tette hozzá.
    

Az EP-választáson a nagy-britanniai adatok szerint a Brexit Párt a voksok 31,6 százalékát kapta, az EU-párti Liberális Demokraták pedig 20,3 százalékos szavazataránnyal a második helyre kerültek, megelőzve a Munkáspártot, amely 14,1 százalékot szerzett. A Zöld Párt 12,1 százalékkal országosan a negyedik helyen végzett, a Konzervatív Párt pedig 9,1 százalékkal az ötödik helyre szorult vissza.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com