Szakértő: modern építkezéssel jelentősen kisebb kár keletkezett volna

Modern földrengésbiztos építkezéssel, valamint a régi épületek megerősítésével jelentősen kisebb kárt okozott volna a vasárnapi olaszországi földrengés - mondta Varga Péter szeizmológus, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének kutatója kedden, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A szakértő példaként említette, hogy 2010-ben Chilében a mostani olaszországi, a Richter-skálán 6,6-os erősségűnél lényegesen nagyobb, 8,8-as erősségű földrengést mértek, de a földrengésbiztos épületekben alig esett kár.

quake-large_trans++qVzuuqpFlyLIwiB6NTmJwfSVWeZ_vEN7c6bHu2jJnT8

Varga Péter emlékeztetett, az olasz építészkamara felmérése szerint Olaszország régi épületeinek 60 százalékát kellene megerősíteni, ami mintegy 60 milliárd euróba kerülne.

A vasárnap reggeli olaszországi földrengésben több mint 5000 műemlék szenvedett károkat, többtucatnyian megsérültek, de csak egyikük súlyosan. Itáliában harminchat év óta nem volt olyan erős földrengés, mint a mostani.

_92151266_mediaitem92151265

Cv_3VtTWEAAuNXN

MTI

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com