Szakértő: Renzi kijelentése puszta fenyegetés

A Századvég kutatási igazgatója szerint Mattheo Renzi olasz miniszterelnök azon kijelentése, hogy az olasz kormány "kész megvétózni az Európai Unió költségvetését" is, ha a kelet-európai tagállamok nem segítenek a migránsok befogadásában, csak puszta fenyegetés.

Orbán Balázs csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt hangoztatta, jelenleg azzal foglalkozik mindenki, hogy mit kezdjenek az Európába érkezett migránsokkal. Ezt a gondolkodást azonban meg kellene fordítani, kifelé kellene figyelni, külügyi, hadi, diplomáciai, infrastrukturális fellépésre lenne szükség az érkezők számának csökkentéséhez.

Matteo-Renzi

A szakértő a Calais-i menekülttáborról elmondta, azoknak nyújtott menedéket ez a tábor, akik nem akartak együttműködni a francia hatóságokkal és nem akartak Franciaországban maradni. Időközben azonban olyan kiterjedésűvé vált, hogy már nem tartható fenn tovább.

Elmondta azt is, a calais-i tábor egy Nagy-Britannia és Franciaország között kötött határvédelmi egyezmény miatt alakult ki, amely alapján a britek francia oldalon, a franciák pedig brit oldalon ellenőrizték a határt, az egyezményből pedig Franciaország került ki vesztesként.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com