Szakértő: Webernek az Európai Tanácsot kellene megnyernie az európai bizottsági elnökjelöltséghez

Az európai uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanácsot kellene megnyernie Manfred Webernek ahhoz, hogy jelölt lehessen az Európai Bizottság elnöki tisztségére - mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Az elemző szerint egyelőre az látszik, hogy a néppárti Manfred Weber mögött nem alakult ki többség, így nincs elég nagy támogatottsága ahhoz, hogy az Európai Bizottság elnökjelöltje legyen. Hozzátette, hiába az Európai Néppárt a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben, ha továbbra is erőltetik a kérdést, egyedül maradnak, és az is előfordulhat, hogy kihagyják őket abból a döntésből, amely a következő bizottsági elnök személyéről szól majd.    

    
Manfred Weber a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak azt mondta, továbbra is bízik az Európai Bizottság elnöki tisztségének megszerzésében. A politikus az európai uniós (EU-s) tisztújítás ügyében június 30-ra összehívott rendkívüli EU-csúcsig hátralévő napokban az Európai Parlament többségi támogatásának elnyeréséért küzd, hogy nyomást gyakoroljon a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

http://ujhazak.com