Szakértők szerint az uniós intézmények vezetői kitöltik mandátumukat

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: A szakértők többsége szerint a főbb uniós intézmények vezetői a sorozatos válságok ellenére mindannyian ki fogják tölteni a mandátumukat - derült ki a brüsszeli VoteWatch Europe kutatóintézet friss felméréséből.Brexit-R-UA megkérdezett több mint száz uniós szakember nagy része úgy gondolja, hogy sem Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, sem Martin Schulz, az Európai Parlament, sem pedig Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke nem fog idő előtt lemondani a tisztségéről.

A VoteWatch Europe szerint elképzelhető, hogy az állítólag egészségügyi problémákkal küszködő Juncker korábban nyugdíjba vonult volna, ha júniusban a bennmaradás támogatói kerülnek többségbe az Egyesült Királyság uniós tagságáról kiírt népszavazáson. A britek kilépése azonban szükségessé teszi az erős és stabil vezetést az EU-ban.

Bár a tagállami fővárosokban jelentősen csökkent Jean-Claude Juncker népszerűsége, az Európai Parlament képviselőinek többsége támogatásáról biztosította a volt luxemburgi kormányfőt, a szakértők csaknem 65 százaléka pedig arra számít, hogy a bizottság elnöke ki fogja tölteni a 2019-ig tartó mandátumát.

A válaszadók 79 százaléka szerint Donald Tuskot az első két és fél éves mandátumának lejárta után, jövőre újra fogják választani, de ehhez előbb ki kell egyeznie a jelenlegi lengyel kormánnyal. Martin Schulz 2017-es újraválasztását kevesebben (58 százalék) tartják valószínűnek, a harmadik elnöki ciklusához ugyanis megegyezésre kellene jutnia az Európai Néppárttal is.

Sokan attól tartanak, hogy a britek távozása dominóhatást indíthat el Európa-szerte, a szakértők mintegy fele szerint azonban a közeljövőben nem várható újabb hasonló referendum az unióban. A válaszadók 11 százaléka azt mondta, hogy a legnagyobb esélye egy hollandiai uniós népszavazásnak van, ezt egy esetleges második nagy-britanniai referendum követi. Utóbbi elől egyelőre elzárkózni látszik a londoni kormány a VoteWatch Europe szerint.

A megfigyelők többsége szerint az Egyesült Királyság kilépésének Hollandia lesz a legnagyobb vesztese az Európai Tanácsban, a megkérdezettek egy jelentős része szerint azonban Dánia, Svédország és Lengyelország befolyása is számottevően mérséklődni fog a britek távozása után. A tanácsot a válaszadók 75 százaléka szerint Franciaország fogja vezetni a Brexit után, több mint 50 százalék pedig biztos benne, hogy Németország is tovább növeli a befolyását.

Az Egyesült Királyságban június 23-án tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A végeredmény szerint a szavazáson részt vevő brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com