Századik napja tiltakoznak a kormány közönye ellen a horvát veteránok

Századik napjába fordult kedden az a tiltakozó akció, amelyet a horvát veteránok folytatnak a veteránügyi minisztérium előtt a balközép kormánykoalíció közönye ellen.zagrabAz 1991-95-ös szerb-horvát háború egykori résztvevői a karácsonyt és a szilvesztert is a szabadban felállított sátrakban töltötték. Kolinda Grabar-Kitarovic januárban megválasztott jobbközép horvát elnök választási győzelme utáni első útja is a veteránok sátrába vezetett.

A tüntetők egyik követelése az, hogy Predrag Matic veteránügyi miniszter és két helyettese mondjon le, mert szerintük alkalmatlanok, és felelőtlenül vezetik a minisztériumot, de leginkább azért, mert megalázóan és lenézően bánnak velük.

Másik követelésük, hogy a kormány rendezzen nyilvános vitát a horvát veteránok jogairól szóló törvény módosításáról és kiegészítéséről, és a parlament foglalja azt alkotmányba.
A veteránok szerint erre azért van szükség, hogy megvédjék a horvát háború és a harcosok becsületét, s hogy a jövőben egyetlen kormány se tudjon ezen változtatni.

Horvátországban évente 100-120 veterán követ el öngyilkosságot a tüntetők szerint.
Követeléseik máig számos vitára adnak okot. Sokak szerint csak saját pénzügyi juttatásaikat akarják biztosítani, és nem érdekli őket, hogy mások sokkal hátrányosabb helyzetben vannak.

Nagyon sokan viszont mellettük állnak. Nemcsak céljaikkal értenek egyet, hanem anyagilag is segítik őket. A sátrakba naponta kétszáz adag élelem érkezik, amelyet a tüntetők sokszor megosztanak a hajléktalanokkal és más rászorulókkal.

Duro Glogoski, a mozgássérült veteránok egyesületének elnöke a Jutarnji List című horvát napilapnak nyilatkozva elmondta: az ország minden részéből kapnak támogatást, és mindennel ellátják őket, amire szükségük van ahhoz, hogy az utcán tudjanak élni. A kérelmek ügyében azonban a mai napig nem történt előrelépés. A veteránok fogadkoznak, ha kell további száz napot is a szabadban töltenek, hogy elérjék céljaikat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com