SZBU-főnök: több mint háromezer foglyot szabadítottak ki a szakadárok fogságából

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) más hatóságokkal együttműködésben az elmúlt évek alatt összesen 3244 embert szabadított ki a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok fogságából - közölte Vaszil Hricak, az SZBU vezetője egy hétfői kijevi sajtótájékoztatón, amelyet Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel közösen tartott.Hricak szavai szerint a titkosszolgálat munkatársait elborzasztotta, milyen állapotban voltak a kiszabadított foglyok, akiket bántalmaztak és megkínoztak a fogságban. "Ütlegek, vágásnyomok voltak rajtuk, eltörték kéz- és lábujjaikat" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az SZBU-főnököt.

   
Hricak állítása szerint a kínzásokban hivatásos orosz katonák is részt vettek vagy közvetlenül, vagy ők felügyelték azokat.

Kijelentette továbbá, hogy a Moszkva-barát Ramzan Kadirov csecsen elnökhöz hű csecsenek is vettek részt kínzásokban, ők vágták ki - mint elmondta - foglyok bőréből az ukrán állami jelképeket ábrázoló tetoválásokat.
    

Az SZBU-főnök bemutatott a sajtótájékoztatón egy könyvkötetet, amelyben több mint 430 volt fogoly visszaemlékezéseit gyűjtötték össze. Felhívta Ukrajna nemzetközi partnereit, ismerkedjenek meg a könyvben szereplő történetekkel, és nyújtsanak jogi segítséget, ha majd az Emberi Jogok Európai Bírósága elé kerülnek ezek az ügyek.
    

Hricak kifejtette véleményét, miszerint Oroszország jelenleg szándékosan blokkol minden tárgyalást ukrán állampolgárok kiszabadításáról bármely területen legyen is szó: akár a Donyec-medence szakadár ellenőrzésű területein, vagy az önkényesen elcsatolt Krím félszigeten, vagy Oroszországban legyenek is fogva tartva, mert a bebörtönzötteket eszközként használja a Kijevvel szembeni politikai nyomásgyakorlásra.
    

Klimkin a maga részéről leszögezte, hogy Oroszország terrorista tevékenységeket támogat Ukrajna területén, és kínzásokat alkalmaz ukrán foglyokkal szemben. Hangsúlyozta továbbá annak szükségességét, hogy az Oroszországi Föderáció által elkövetett bűncselekményeket jogi úton, nemzetközi bíróságokon bizonyítsák.
    

Utoljára tavaly december végén volt jelentős létszámú fogolycsere Ukrajnában, akkor a Donyec-medencei szakadár területeken fogva tartottak közül 73-an nyerték vissza a szabadságukat, cserébe értük 233 szakadárt adtak át az ukrán hatóságok. A SZBU vezetője később közölte, hogy tudomásuk szerint még 103-an vannak a kelet-ukrajnai szakadárok fogságában.
    

Kijev hivatalosan 64 politikai okokból bebörtönzött ukrán állampolgárról tud Oroszország, illetve a Krím területén, míg jogvédők ezek számát 70-75 közöttire teszik. Az ukrán külügyminisztérium hétfőn sürgős tiltakozójegyzékben követelte Moszkvától, hogy Ljudmila Degyiszova ukrán emberi jogi ombudsmant haladéktalanul engedjék be az orosz börtönökben fogva tartott ukrán állampolgárokhoz, elsősorban azokhoz, akik éhségsztrájkot folytatnak, vagyis Oleh Szencov filmrendezőhöz és Volodimir Baluha krími aktivistához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com