Székelyek menete - Autonómiát követeltek Székelyföldnek a demonstráció szónokai

Autonómiát követeltek Székelyföldnek és az összefogás erejét hangsúlyozták az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői vasárnap, akik - különböző helyszíneken - részt vettek a Székelyek nagy menetelésén.

Az egymással rivalizáló, de a Székelyföld autonómiájáért közösen fellépő politikusok a menetelés rádióadásán keresztül szóltak a résztvevőkhöz: a szervezők ezzel a megoldással pótolták a "hangosítást", és tették lehetővé, hogy a több mint ötven kilométeres útszakaszon felvonuló emberek ugyanannak az egységes demonstrációnak a részeseivé váljanak.

er18

Izsák Balázs, a Székelyek nagy menetelését meghirdető Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kijelentette, hogy az idén tízéves SZNT megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét. Rámutatott, hogy az SZNT az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és jelképet teremtett, a székely zászlót, amely alá föl lehet sorakozni.

"Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, vagy ma, itt Bereck és Kökös között, arra mutatunk példát az utánunk jövőknek, hogy közösségi összefogással nincsen lehetetlen" - mondta az SZNT elnöke.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke üdvözölte az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését a Székelyek nagy menetelésén, a rendezvény rádióadása által közvetített üzenetében.
"Milyen jó, hogyha az erdélyi magyar pártok és szervezetek nem ellenséges vetekedéssel, hanem a közös ügy támogatásában működnek együtt...
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyon hálás vagyok a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy sikerült egymás mellé gyűjtenie bennünket" - mondta az EMNT elnöke.

Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek.

"Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért" - hangoztatta Tőkés László.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról beszélt, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ szervezőként is részt vesz a demonstráción.

"A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket" - mondta az RMDSZ elnöke.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. Úgy fogalmazott, Bukarest hivatalnoki packázással akarja megfélemlíteni az erdélyi magyarságot, de ez nem tántorítja el a közösséget, amely bebizonyította, hogy erejét és akaratát hangosan ki tudja nyilvánítani.

"Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás" - hangoztatta Toró T. Tibor.

Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le "ősi jussáról", az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, és megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítania. Ezért a székelyek azt követelik, hogy Bukarest tartsa be nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeit, hiszen, mint mondta, az 1919-es párizsi kisebbségi szerződésben autonómiajogot garantáltak a székelységnek.

Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzeneteket.
A Székelyföld ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik adóbevételeit, hanem azoké, akik itt termelik meg az anyagi javakat - hangoztatta a politikus.

"Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget" - mutatott rá Tamás Sándor.

A Székelyek nagy meneteléséhez hasonló, valamennyi erdélyi magyar politikai szervezetet egy ügy mellé állító összefogásra tavaly volt először példa, amikor szeptember elsején a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot visszaszolgáltató restitúciós bizottság meghurcolása, az egyházi ingatlanok újraállamosítása elleni tiltakozásul megrendezték az Igazság napja elnevezésű demonstrációt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com