Székelyek menete - Nem indult el a csíkszékiek különvonata

Nem indult el vasárnap hajnalban az a különvonat, amelynek a csíkszéki tüntetők egy részét kellett volna a Székelyek nagy menetelése helyszínére szállítani.

szekely_zaszloA nyolcvagonos szerelvény Marosfőről indult volna, és Csíkszéken végighaladva 1000-1200 személyt szállított volna Uzonba és Kökösre. A vonattal több fúvószenekar is utazott volna.

Veress Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: a Regiotrans vasúti társaság illetékesei közölték, hogy meghibásodott a mozdony, és a vonat csak három óra késéssel tud elindulni. Ennyi idő kellett volna ugyanis ahhoz, hogy Brassóból megérkezzen egy másik mozdony Marosfőre.

Veress Dávid közlése szerint emiatt kénytelenek voltak módosítani a tervet, lemondani a vonatos szállítást, és autóbuszokkal, személygépkocsikkal indultak el a csíkszéki tüntetők a nagy menetelés helyszínei felé.

"Ez kemény provokáció, de csak azért is ott leszünk a menetelésen" - jelentette ki. Hozzátette, vissza fogják követelni a magántulajdonban levő vasúttársaságtól a szállításra már kifizetett díjat.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székelyek nagy menetelésével kíván nyomatékot adni vasárnap az egységes, autonóm Székelyföld iránti elkötelezettségének. Az SZNT kezdeményezését valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet és erdélyi történelmi magyar egyház felkarolta.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com