Székelyzászló-ügy - Öt polgármestert perelt be Kovászna megye prefektusa

Öt polgármestert perelt be az elmúlt napokban Dumitru Martinescu, Kovászna megye prefektusa (a kormány megbízottja) amiatt, hogy a felszólítása ellenére sem távolították el a polgármesteri hivatalokról a székely zászlót.

cosicA prefektus a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hétfőn Barót város, valamint Lemhény (Lemnia) és Árkos (Arcus) községek polgármesteri hivatalát perelte be a székely zászló kitűzése miatt, májusban pedig a kézdivásárhelyi és a kökösi (Chichis) polgármesteri hivatalt hívta perbe ugyanezért. A prefektus szerint az általa korábban felszólított polgármesterek közül a csernátoni (Cernat), a gelencei (Ghelinta), az ozsdolai (Ojdula), a vargyasi (Varghis) és a kovásznai eltávolította a székely zászlót a hivatal homlokzatáról.

A prefektus március elején kilenc településnek adott egyhetes haladékot a zászló eltávolítására. Dumitru Marinescu azokra a jogszabályokra hivatkozott, amelyek előírják, hogy a polgármesteri hivatalokra az ország és az Európai Unió zászlaja mellett a területi egységek saját - hivatalosan elfogadott - jelképei tűzhetők ki. A román hatóságok korábbi érvelése szerint a Székelyföld nem képez területi egységet, a székely zászlót pedig Kovászna megyében nem fogadták el a megye hivatalos jelképének.

A prefektus utalt arra, hogy nem szerepel a felszólítottak listáján Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala, és a Kovászna Megyei Tanács, mert ezeket az intézményeket már korábban beperelte a prefektusi hivatal.
A székelyzászló kitűzése miatt indított korábbi perek közül az uzoni (Ozun) ősszel folytatódik a Brassói Táblabíróságon. Jogerős ítéletben érvénytelenítette viszont a táblabíróság a Kovászna megye zászlójáról hozott önkormányzati határozatot.

A június 20-án hozott ítéletben a táblabíróság érvénytelenítette a Kovászna megyei önkormányzat 2008-ban hozott határozatát, amelyben a kormány által korábban elfogadott címer zászlóváltozatát is a jelképek közé sorolta. A megyei jelkép az egykori Háromszék vármegye címerének a kis mértékben módosított változata. A prefektus fő kifogása az volt, hogy Romániában nem rendelkezik jogszabály megyei zászló elfogadásáról, a megyéknek tehát csak címerük lehet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com