Szeptember végén újra látható lesz a híres prágai Orloj

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Kilenc hónapig tartó felújítás után szeptember végétől újra látható lesz a prágai Óvárosi városháza híres csillagászati órája, az Orloj.A történelmi csillagászati órát díszítő apostolok és az állatok első ízben szeptember 28-án, Csehország védőszentje, Szent Vencel napján 18 órakor jelennek meg újra az Orloj ablakaiban, hogy attól kezdve újra óránként jelezzék az időt - közölte Lukás Strásky, a prágai polgármesteri hivatal osztályvezetője.

    
"A finisbe értünk. Már csak az óra naptárának a lapját kell feltenni a szerkezetre, amely teljesen működőképes. Utolsóként az apostolok szobrai kerülnek a helyükre és az óra elindulhat" - magyarázta Petr Skála óramester. A híres csillagászati óra január 8-án állt le a prágai Óvárosi városháza 2016 áprilisban kezdődött komplex felújítása keretében. A cseh főváros egyik legfőbb idegenforgalmi látványosságának alkotóelemeit a szakemberek először megjelölték, összeírták, majd szétszerelték és az elmúlt kilenc hónap alatt teljesen kitisztították, felújították és elvégezték a szükséges alkatrészcseréket.
    

Petr Skála szerint az óra több száz éves történetében most volt első ízben darabjaira szedve és felújítva. Szakértői vélemények szerint az Orloj most visszakapta a 19. század végi alakját: lecserélték például mindazokat a modern elemeket, amelyeket a 2. világháború utáni felújításkor szereltek az órába. A különböző acélhuzalokat például kenderből készült zsinórokra cserélték.
    

Az Óvárosi városháza tornyát legutóbb a nyolcvanas években újították fel. A tornyot, amely Prága egyik leglátogatottabb műemléke, évente mintegy 700 ezer ember keresi fel. A prágai Óvárosi városházát 1338-ban építették, több épületből áll. A neogótikus szárnyat a 2. világháborúban bombatalálat érte, ezért le kellett bontani. Az Óvárosi városháza tornyának külső falán az Orloj első változata 1410-ben készült, de szerkezetét azóta többször is tökéletesítették az évszázadok során.
    

A pontos idő mellett a napokat, hónapokat, a Hold és a Nap fázisait is mutatja a 15. század elején Kadani Mikulás órásmester és Jan Sindel csillagász által készített szerkezet. Az órát később Hanus mester tökéletesítette, akit a városi tanácsnokok a legenda szerint megvakíttattak, hogy másnak ne tudjon hasonlót készíteni. Az alkotó akkor bosszúból állítólag leállította a szerkezetet.
    

Az óramű háromnegyede ma is eredeti, csupán kisebb részét cserélték ki 150 évvel ezelőtt korszerűbb darabokra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com