Szerb ellenzéki csoportok feljelentést tettek a kormányfő ellen

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Feljelentették a szerb kormányfőt és az egészségügyi minisztert szerb ellenzéki pártok, mert úgy vélik, a kormány nem kezeli megfelelően a koronavírusjárványt.Az N1 regionális hírtelevízió kedd reggeli híradójának beszámolója szerint a Demokrata Párt és a Szabad Szerbia Közgyűlése elnevezésű politikai szervezet hivatali visszaéléssel vádolja Ana Brnabic miniszterelnököt, valamint Zlatibor Loncar egészségügyi minisztert, emellett azzal is gyanúsítja őket, hogy nem a járványügyi előírásokkal összhangban jártak el, és veszélyeztették az állampolgárok egészségét. A Demokrata Párt véleménye szerint a politikusok a járványügyi intézkedéseket nem a járványhelyzet, hanem a közvélemény napi alakulása alapján hozták meg annak érdekében, hogy megőrizzék a kormány hatalmát.
    

A Szabad Szerbia Közgyűlésének orvos tagjai úgy fogalmaztak, hogy a járvány kezelésével megbízott válságstáb orvosai is szigorúbb intézkedéseket követelnek már hetek óta, ám a politika a népszerűség megőrzése érdekében erre nem hajlandó. Szerbiában jövő tavasszal parlamenti és köztársasági elnöki választást is tartanak. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 5896-tal 1 148 645-re, Koszovóban öttel 160 767-re, Észak-Macedóniában 153-mal 202 706-ra, Montenegróban 378-cal 144 692-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 302-vel 254 347-re növekedett.
    

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 63-mal 10 018-ra, Észak-Macedóniában 13-mal 7116-ra, Montenegróban néggyel 2107-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 41-gyel 11 570-re növekedett. Koszovóban az elmúlt napon nem volt halálos áldozata a kórnak, így a halottak száma 2977 maradt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com