Szerb kormányfő: minden kémkedő drónt lelövünk

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Az utóbbi néhány napban több drónt is észlelt a szerb hadsereg Szerbia és Koszovó határán, a pilóta nélküli repülőgépek katonai létesítményeket figyeltek meg, ez pedig elfogadhatatlan, és a jövőben minden olyan drónt, amelyet a katonai létesítmények közelében érzékelnek, azonnal le fognak lőni - hangsúlyozta Ana Brnabic szerb miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).A szerb kormányfő szerint minden állam hasonlóan lépne fel, amennyiben ilyen esetet tapasztalna. Tájékoztatása szerint a drónok Koszovó irányából érkeztek, hogy felmérjék a szerb hadsereg állásait és felkészültségét. Miután észrevették a drónokat, a légtér védelme érdekében a szerb MiG-29-es vadászgépek is felszálltak, a harci repülőgépeket állandó készültségbe helyezték.
    

Milos Vucevic védelmi miniszter az RTS szerda reggeli műsorában rámutatott, a vadászgépek nem drónokra vadásznak, azok hatástalanítására megvannak a megfelelő módszerek, hanem a légteret védik egy esetleges komolyabb támadástól. Aleksandar Vucic államfő utasítására a légvédelem mellett a szerb hadsereg többi egységét is készenlétbe helyezték.
    

A szerb vezetők hangsúlyozzák, hogy Szerbia a béke és a biztonság megőrzésére törekszik, véleményük szerint azonban a koszovói fél nem gondolkodik észszerűen, és mindent bevet a helyzet destabilizációja érdekében. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Éppen ezért Szerbia nem ismeri el a koszovói okmányokat, és követeli szerbre cserélésüket. Albin Kurti koszovói miniszterelnök viszont határozottan kijelentette: minden a kölcsönös elismerésen múlik, amennyiben Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét, akkor a koszovóiak hozzáállása is megváltozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com