Szerb miniszterelnök: a bombariadókkal nyomást akarnak gyakorolni Belgrádra, hogy szankcionálja Moszkvát

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Az utóbbi napok jelentős számú bombariadójával akarnak külföldről nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz - jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök kedden a belgrádi Pink televízióban.Mint mondta, Szerbia az egyetlen európai ország, amely nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, és emiatt a nyomás napról napra nő az országon. Ana Brnabic szerint az utóbbi napok bombariadóit alaposan kitervelték, és biztosan külföldiek állnak a bejelentések mögött, mert bombariadó volt a belgrádi tropicariumban is, amelynek létezéséről sok helyi nem is tud. "Valaki feltérképezte, hogy mi minden lehet idegenforgalmi látványosság, a mi tropicariumunk viszont kicsi, és sokan azt sem tudják, hogy létezik, és ez is azt bizonyítja, hogy külföldiek tervelték ki az egészet, mert ha szerbiaiak lettek volna, akkor eszükbe nem jutott volna a tropicarium" - közölte a miniszterelnök.
    

Hétfőn több, mint száz belgrádi iskolában volt bombariadó, emellett a nap folyamán bombariadót jeleztek egyebek mellett öt belgrádi hídnál, hat bevásárlóközpontban, az állatkertben, a Nemzeti Múzeumban, a belgrádi főpályaudvaron és számos erőműnél is. Branko Ruzic oktatási miniszter kedden a Prva televízióban közölte, hogy azokban az oktatási intézményekben, amelyeket hétfőn kellett átvizsgálni, kedden távoktatás keretében tartották meg az órákat.
    

Az illetékes ügyészség tájékoztatása szerint pánikkeltésről van szó. Eddig mindegyik riasztás hamisnak bizonyult, de a tűzszerészek folyamatosan vizsgálják azokat a helyeket, ahová állítólag robbanószert rejtettek. A Politika című belgrádi napilap értesülése szerint terrorizmus miatt indulhat eljárás az elkövetők ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com