Szerb miniszterelnök: az államfő lehallgatása államcsínykísérlet volt

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Államcsínykísérletnek nevezte a szerb államfő illegális lehallgatását Ana Brnabic miniszterelnök a belgrádi Pink Televízió vasárnap késő esti műsorában.A kormányfő kiemelte, bizonyítást nyert, hogy Aleksandar Vucic köztársasági elnököt és családját 1572 alkalommal hallgatták le illegálisan, az ügyhöz pedig köze van a kormányzó Szerb Haladó Párt magas beosztású tisztségviselőinek, valamint a belügyminisztérium egyes tagjainak is. Hozzátette: a bizonyítékokat már a szervezett bűnözés elleni ügyészség vizsgálja.

   
"Ez olyan ügy, amelyet teljes egészében ki kell vizsgálni, a gépezet utolsó csavarját is fel kell deríteni, minden beszélgetésre, minden indítékra fényt kell deríteni" - fogalmazott Ana Brnabic. Szerinte akkora hálózatról van szó, amilyet el sem tudnak az emberek képzelni, a biztonsági szolgálatok tagjain kívül egyes párttársak is benne vannak, de kapcsolódik a szervezett bűnözéshez, a maffiához, egyes médiumokhoz, az igazságügyi rendszer bizonyos részéhez és külföldi szolgálatokhoz is. "A cél Szerbia destabilizációja volt azzal, hogy fizikailag vagy bármilyen más módon eltávolítják Vucicot" - magyarázta.
    

Mint mondta: a lehallgatást azok az emberek végezték, akiket a védelmével bíztak meg, ám az anyagban nincsen semmi, ami terhelő lehetne az államfőre nézve. Közölte, a lehallgatás több hónapon át zajlott, de még kiderülhet az is, hogy évek óta lehallgatták az ország vezetőjét. Korábban Milos Vucevic, a Szerb Haladó Párt alelnöke arról beszélt, hogy az összeesküvésben miniszterek, igazgatók és magas beosztású párttagok is részt vettek.
    

Egy rendőrségi vezető beszámolója szerint január végén merényletet terveztek Aleksandar Vucic ellen azok a bűnözői csoportok, amelyek tagjait az év elején a rendőrség letartóztatta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com