Szerbia enyhít a határátlépési szabályozáson

Koronavírusteszt és korlátozások nélkül léphetnek be várhatóan már péntektől Szerbia területére a hazai és a külföldi utazók is, június elsejétől pedig a szerbiai állampolgárok korlátozások nélkül utazhatnak Bulgáriába és Görögországba is.Szerbiában keddről szerdára 10 699-ről 10 733-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az országba várhatóan péntektől koronavírusteszt és engedély nélkül léphetnek be a hazai és a külföldi állampolgárok is, erről csütörtökön dönt a kormány. Június elsejétől pedig fokozatosan megnyílik a határ Szerbia, Bulgária és Görögország között.

Erről döntöttek az érintett országok vezetői keddi videomegbeszélésükön. A konzultáción Románia is részt vett, ám Ludovic Orban kormányfő nem egyezett bele a határátlépési előírások enyhítésébe.

    
Koszovóban 24 óra alatt eggyel, 989-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Sajtóinformációk szerint az alkotmánybíróság Hashim Thaci államfő elképzelését fogja támogatni Albin Kurti távozó kormányfőével szemben, és azt fogja javasolni, hogy a bizalmi szavazáson megbukott kormányfő pártja helyett egy másik párt politikusát kérje fel kormányalakításra az államfő.
    

Észak-Macedóniában egy nap alatt 1817-ről 1839-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az egészségügyi miniszter bejelentette: a kormány jelentős összeget fordít az egészségügy megerősítésére, hogy a koronavírus-járvány egy esetleges második hulláma esetén Szkopje készen álljon a védekezésre. A modernizáció új lélegeztetőgépek, röntgengépek, kórházi ágyak és más szükséges korszerű felszerelés beszerzését jelenti majd.
    

Montenegróban több mint két hete nem jelentettek új esetet, a regisztrált fertőzöttek száma 324, az aktív esetek száma 3. Hamarosan megnyílnak az ország nemzetközi repülőterei. A strandok már hétfőn kinyitottak, noha egyelőre csak a belföldi turistákat várják, a határokat ugyanis még nem nyitották meg. A helyi beszámolók szerint nem lehet ráismerni a tengerpartra, a korábbi zsúfoltságnak nyoma sincs: a napozóágyak és napernyők között kétméteres távolságnak kell lennie, és a nem egymáshoz tartozó embereknek is kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és a vízben is a strand nagyságának megfelelő számú ember tartózkodhat.
    

Bosznia-Hercegovinában szerdára 2304-ről 2321-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Mivel az országban sem az idejétmúlt választási törvényt nem változtatták meg eddig, sem a költségvetést nem fogadták el a koronavírus-járvány miatt, és a pártoknak idejük sincs a felkészülésre, az ország választási bizottsága szerdán feltételezhetően novemberre halasztja a korábban októberre tervezett önkormányzati választást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com