Szerbiában nem kell újabb korlátozó intézkedésekre számítani

Nem kell újabb korlátozó intézkedésekre számítani Szerbiában, ám ahhoz, hogy az állam ne szóljon bele az emberek életébe, arra van szükség, hogy mindenki betartsa az elővigyázatossági intézkedéseket, hordjon maszkot, és tartson kétméteres távolságot a többiektől - közölte Predrag Kon, az ország vezető járványügyi szakértője, a koronavírus kezelésével megbízott válságstáb tagja.Szerbiában keddről szerdára 24 141-ről 24 520-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden nyolc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 551-re nőtt. Koszovóban egy nap alatt 7413-ról 7652-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Héttel 192-re nőtt a halálos áldozatok száma. Az ország teljes területén betiltották az öt főnél tömegesebb rendezvényeket, a vendéglátóhelyek pedig csak este fél 11-ig tarthatnak nyitva. A járványgócokban emellett 22.30 és másnap reggel 5 óra között kijárási tilalmat rendeltek el. Zárt térben továbbra is kötelező a maszk viselése. A nyugat-balkáni országokból érkezőknek a belépés előtt 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk.

    
Észak-Macedóniában egy nap alatt 10 214-ről 10 316-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden öt halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, így a halottak száma 471. A Biznisvesti.mk észak-macedón gazdasági hírportál tájékoztatása szerint több mint 700 olyan cég van az országban, amely felvette a kormány gazdasági mentőcsomagját az április és június közötti időszakra, ám a munkahelyek megtartására szánt összeget mégsem fizette ki a dolgozóknak.
    

Montenegróban szerdára 2894-ről 2950-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában nem volt halálos áldozata a koronavírusnak, így a halottak száma 45 maradt. Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 10 517-ről 10 746-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, és hárman haltak bele a Covid-19 betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 297-re nőtt. A nyugat-balkáni ország feltehetőleg az Európai Uniótól fog segítséget kérni az őszre esedékes önkormányzati választások miatt. Szarajevónak nincs elegendő védőfelszerelése, így azt tervezi, Brüsszeltől kér maszkokat, kesztyűket és egyszer használatos tollakat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com