Szerbiában ősztől újra kell kezdeniük tanulmányaikat az "örök egyetemistáknak"

Újra kell kezdeniük tanulmányaikat azoknak a szerbiai egyetemistáknak, akik 2005 előtt iratkoztak be valamelyik felsőoktatási intézménybe, és idén őszig nem szerzik meg a diplomájukat - hangzott el a szerb közszolgálati televízió (RTS) kedd reggeli híradójában.

Danilo Jeremic, a szerbiai egyetemek hallgatói konferenciájának elnöke ugyanakkor arról beszélt a híradónak, hogy a hallgatói képviseletek kezdeményezést indítottak az "örök egyetemisták" érdekében. Azt szeretnék elérni, hogy hosszabbítsák meg a tanulmányok befejezésének határidejét azok számára, akik még nem a bolognai rendszer szerint iratkoztak be az egyetemre. Javaslatukat a szerbiai oktatási minisztériumhoz is eljuttatták. Ha sikerrel járnak, akkor az immár több mint kilenc éve tanuló hallgatók újabb halasztást kapnak, vagyis nem vesznek el egyetemi éveik akkor sem, ha nem szereznek diplomát idén szeptember 30-ig.

oktatásAz úgynevezett örök egyetemisták száma Szerbiában a becslések szerint eléri a tízezret. Számuk az évek alatt nem sokat változott, csökkenés akkor tapasztalható, amikor valaki feladja a tanulmányokat, esetleg átiratkozik valamelyik magánegyetemre, ahol könnyebben szerez diplomát. Az érintettek közül sokan a tanulmányaik megkezdése óta dolgoznak, nincs idejük vizsgázni, és olyanok is vannak, akiknek többszöri próbálkozás után sem sikerült letenniük valamelyik vizsgát.

A szerb parlament egy tavaly októberben elfogadott törvénye értelmében amennyiben ezek a hallgatók 2014. szeptember 30-ig nem szereznek diplomát, a bolognai rendszer szerint ugyan folytathatják tanulmányaikat, ám az eltérő tanrendek miatt ez gyakorlatilag egyenértékű lenne azzal, hogy újrakezdik a szakot - hangzott el az RTS híradójában.

Az egyetemek tehetnek engedményeket ezeknek a diákoknak, azaz megengedhetik, hogy ne kelljen minden egyes tárgyat újra felvenni, és csak a különbözeti vizsgákat kelljen letenni. Ez azt is jelentené, hogy az "örök egyetemisták" már nem tanulhatnának tovább állami finanszírozásban, csak saját költségen, és a vizsgákért is fizetniük kell majd.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com