Szexista megjegyzése miatt menesztik a szerb védelmi minisztert

Szexista megjegyzése miatt nem maradhat pozíciójában Bratislav Gasic védelmi miniszter - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint.

A miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján a B92 televízió újságírónője leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja el a minisztert, aki ennek láttán azt mondta: "szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek."

bratislav-gasic_660x330

A miniszterelnök az egész kormány nevében bocsánatot kért az újságírónőtől és minden Szerbiában élő nőtől a védelmi miniszter kijelentése miatt, és hozzátette, hogy ilyen senkivel sem lenne szabad, hogy történjen.

Mint mondta: nincs mentség Bratislav Gasic kijelentésére, ezért - annak ellenére, hogy jól végezte munkáját a védelmi tárca élén - nem maradhat miniszter.

"Bratislav Gasic a barátom, annak a pártnak az alelnöke, amelyet vezetek, nagyon odaadó barátom, az egyik legodaadóbb emberem (.), egy olyan ember, aki jobban végezte a védelmi miniszteri feladatokat, mint én korábban, és tízszer jobban azoknál, akik most bírálják, komoly eredményeket ért el (.), de Bratislav Gasic nem maradhat védelmi miniszter" - fogalmazott Aleksandar Vucic. Hozzátette, Gasic nem maradhat tárcavezető ilyen sértések után, amelyekkel egy nőt illetett, és amellyel minden nőt megsértett.

Hozzátette, hogy kormányfőként mindig kiállt miniszterei mellett, amikor azokat indokolatlanul támadták, most azonban nem tud igazolást találni a védelmi miniszter kijelentésére.

Aleksandar Vucic már vasárnap sokkolónak nevezte Gasic kijelentését, a védelmi miniszter pedig később közleményben és telefonon is bocsánatot kért az újságírótól. Azt írta: nem magyarázkodik, mert "gyalázatos kijelentésére nincs magyarázat".

Brankica Jankovic jogegyenlőségi biztos szerint a tárcavezető megnyilvánulása megengedhetetlen, és nemcsak az újságírónőkre, hanem minden nőre nézve sértő. A Szerbiai Újságíró Szövetség szerint jó, hogy a miniszter bocsánatot kért az újságírónőtől, hozzátették ugyanakkor, hogy "a bocsánatkérés meggyőzőbb lett volna, ha a helyszínen történik, még azt megelőzően, hogy a botrány eléri a közvéleményt".

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com