Szigorít határvédelmén Szlovénia

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A rendőrök és katonák számának növelését, további kerítés építését és megfigyelő drónok vásárlását jelentette be Marjan Sarec szlovén kormányfő hétfőn, miután Bostjan Poklukar belügyminiszterrel együtt az ország déli határára látogatott, ahol nőtt az illegális bevándorlás."Soha nem mondtuk azt, hogy nincs probléma a migrációval. Ellenkezőleg, van, főleg az embercsempészekkel" - mondta újságíróknak Sarec a dél-szlovéniai Ilirska Bistrican.

   
Kiemelte: meg kell erősíteni a határvédelmet és a technikai felszerelést. Ezért drónokat vásárolnak, valamint további panelkerítést építenek azokra a helyekre, ahol arra szükség van. Mielőbb fel kell számolni az embercsempész-hálózatokat is, hogy ezzel csökkentsék az illegális határsértők számát. Bostjan Poklukar szerint Ilirska Bistrica egyike azon határ menti településeknek, ahol a leginkább érződik a migrációs nyomás. A rendőrség ebben az évben 130 embercsempészt tartóztatott le, zömében külföldi állampolgárt - hangsúlyozta, majd hozzátette: Görögországból 5 ezer euróért, a horvát-szlovén határon 300 euróért csempészik át a migránsokat.
   

Emil Rojc, Ilirska Bistrica község elöljárója a tárgyalásokat követően a sajtónak úgy nyilatkozott: a belügyminiszter negyedszer jár a térségben. "Vannak dolgok, amik javultak, de az illegális határsértők száma tovább nőtt ez idő alatt, és ez elfogadhatatlan számunkra" - fogalmazott. A szlovén belügyminisztérium adatai szerint az éve első hat hónapjában 5345 illegális határsértést regisztráltak a hatóságok, ami 47,1 százalékkal, azaz 1712 fővel több a tavalyinak.
   

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, úgynevezett balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők más útvonalon - Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével - igyekeznek eljutni Nyugat-Európába. A horvát-szlovén határon mindennaposak a határsértések.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com