Szigorúbb szabályokat sürgetnek Németországban az elektromos rollerek használatára

Az elektromos rollerek használatát szabályozó előírások szigorítását sürgeti Németországban több társadalmi szervezet az új közlekedési eszközről szerzett első tapasztalatok alapján.A német nagyvárosokban egy június 15-én hatályba lépett kormányrendelet révén tömegesen elterjedt elektromos rollerekkel sokan szívesen közlekednek, sokan viszont "játékszerként" használják őket - emelte ki a városi önkormányzatok szövetségének (Deutscher Städtetag) ügyvezetője, Helmut Dedy egy hétfői nyilatkozatában.

   
Az önkormányzatok alábecsülték a kezdeti nehézségeket, nincs még minden rendben az úgynevezett mikromobilitás területén tevékenykedő kölcsönző vállalkozások kínálatában is megjelent rollerekkel. Ezeket a cégeket rá kell bírni arra, hogy alaposabban felvilágosítsák ügyfeleiket a közlekedési rendszabályokról, és gondoskodjanak arról, hogy "ne álljanak szanaszét rollerek" a belvárosokban - mondta a szakember, aláhúzva, hogy a találomra kiválasztott helyeken hátrahagyott elektromos rollerek akadályozzák a közlekedés résztvevőit.
    

Mint mondta, az új közlekedési eszközt be kell illeszteni a városi forgalom rendjébe, és ehhez "világos játékszabályok" kellenek. A többi között elő kell írni, hogy a közösségi rollermegosztók működtessenek panaszkezelő rendszert, mert így gyorsabban el lehet távolítani a rossz helyen parkoló rollereket. Az ország legnagyobb szociálpolitikai érdekképviseleti szervezete, a VdK (Sozialverband VdK Deutschland) is szigorításokat sürget. Verena Bentele, a VdK elnöke kiemelte, hogy nagyon is érthető az új keletű "e-roller őrület", hiszen ezekkel a kisméretű és könnyű eszközökkel gyorsan és rugalmasan lehet közlekedni a városokban.
    

Viszont terjedésük nem az autós közlekedés visszaszorulásával jár, az első tapasztalatok alapján nem az autóknak, hanem a kerékpáros és a gyalogos közlekedésnek kínálnak alternatívát, ami egy sor új problémát okoz. Ezeket különösen a közlekedés leginkább sérülékeny szereplői, a kisgyermekek és az idősek, sérültek, kerekes székesek szenvedik meg - tette hozzá Verena Bentele, aki maga is látássérült, és a Madsack német médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) elmondta, hogy állandóan belebotlik a járdákon rendszer nélkül leparkolt rollerekbe.
    

Kiemelte, hogy az elektromos rollerek halkan és gyorsan közlekednek, ami kockázatos helyzeteket idéz elő, mert nehéz észrevenni közeledésüket. A balesetveszély nemcsak a gyalogosokat, hanem a rollerek vezetőit is fenyegeti, hiszen nem kötelező sisakot vagy más védőfelszerelést viselniük. Ráadásul előfordul, hogy ittasan használják a rollereket, ami tovább növeli a veszélyt - mondta a VdK elnöke, kiemelve, hogy az alkoholfogyasztási tilalomhoz kell kötni az elektromos rollerek használatát, és magas összegű pénzbüntetéssel kell sújtani mindazokat, akik a járdán közlekednek e-rollerrel.
    

A német közlekedésbiztonsági tanács (DVR) nevű civil szervezet adatai szerint az elektromos rollerek bevezetését követő első hónapban országszerte számos baleset történt. Egyedül Berlinben legkevesebb heten súlyosan megsérültek, fejsérüléssel és csonttöréssel kerültek kórházba. Hamburgban nagyjából tíz, Münchenben legkevesebb hat baleset történt e-rollerekkel a DVR július közepén készített összesítése szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com