Szijjártó: a legmagasabb szintre került a magyar-kínai együttműködés (2. rész)

Az átfogó stratégiai partnerség szintjére emelte a kínai kormány a magyar-kínai kétoldalú együttműködést, ami az ázsiai országban a legmagasabb kategória - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Pekingben a közmédiának, az Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével folytatott hivatalos tárgyalások után.A katonai tiszteletadással fogadott Orbán Viktor helyi idő szerint szombat délelőtt megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, Li Ko-csiang miniszterelnökkel, majd a két kormányfő jelenlétében az Országos Népi Gyűlés épületében több megállapodás is született a két ország között.

A tárgyalások és a megállapodások után Szijjártó Péter a közmédiának elmondta: Kínában azokat az országokat tartják számon átfogó stratégiai partnerként, amelyekkel a kétoldalú együttműködésnek a legnagyobb jelentőséget tulajdonítja a pekingi kormány. Értékelése szerint így a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok előtt újabb lehetőségek nyílnak.


Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy megkapták a Budapest-Belgrád-vasútvonalra a kínai Eximbank finanszírozási ajánlatát, amely 20 éves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányzó, dolláralapú hitelajánlat. Ez jó kiindulási alapnak tekinthető, és ha viszonylag gyorsan sikerül lezárni a tárgyalásokat, az őszi Kína-Közép-Európa miniszterelnöki csúcstalálkozóig - amelyet Budapesten tartanak - elkészíthető lesz a tenderkiírás is - tette hozzá a politikus.


Kérdésre elmondta, hogy a Budapest-Belgrád-vasútvonal beruházásának összértéke 550 milliárd forintra tehető, a hitelajánlat pedig a teljes beruházási érték 85 százalékára vonatkozik. A miniszter tájékoztatott arról a megállapodásról is, hogy a magyar mezőgazdasági-élelmiszeripari kivitel növelése érdekében tárgyalások kezdődnek a Kínába irányuló magyar gyümölcsexport lehetőségéről, ami a magyar agráriumnak óriási gazdasági jelentőségű lenne.


Megegyezés született továbbá arról - folytatta -, hogy a kínai fejlesztési bank 79 millió dolláros hitel keretében újabb magyarországi projektet, a Wanhua-BorsodChem termelékenységet fejlesztő, környezetvédelmi típusú beruházását finanszírozza. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Sanghaji Aranytőzsde szintén megállapodott, amely alapján a BÉT-en létrejön egy kifejezetten kínai, keleti irányú kereskedést folytató részleg, és a BÉT jelenti majd a Sanghaji Aranytőzsdének a regionális platformot.


A miniszter végül elmondta, hogy - a kínai jogi rendszerhez képest kivételes eljárásban - a magyar állam lehetőséget kapott a pekingi magyar nagykövetség megvásárlására. A Kínában tartózkodó magyar delegáció programjának részeként Szijjártó Péter szombat reggel tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a hivatalos megbeszélések után megkoszorúzta a Tienanmen téri Hősök emlékművét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com