Szijjártó: biztosítani kell az elüldözött keresztények visszatérését

Veres Béla, az MTI különtudósítója jelenti: Biztosítani kell Szíriában és másutt a világban, hogy visszatérhessenek lakóhelyükre azok a keresztény közösségek, amelyek ezer éve ott éltek, de a vallásuk miatt elüldözték őket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a New York-i ENSZ-közgyűlés egyik kísérőrendezvényének vitájában, helyi idő szerint csütörtök este.Magyarország - más ENSZ-tagállamokkal közösen - pénteken egy saját kísérőrendezvényt is szervezett a témában, Üldöztetésből szabadság: keresztény kisebbségek, vallási pluralizmus veszélyben címmel. A szervezésben részt vett az Egyesült Államok, a Vatikán, a Fülöp-szigetek, Libanon és Irak is.

    
Szijjártó Péter programjában kétoldalú találkozó is szerepelt Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövettel. A külügyminiszter kifejtette, hogy keresztény országként Magyarország felelősséget érez a keresztény közösségek sorsáért, és szomorúan tapasztalja, hogy a világban sokfelé a teljes felszámolás veszélye fenyegeti ezeket a közösségeket.     


Ennek elejét kell venni - szögezte le, emlékeztetve arra, hogy ez a leginkább üldözött vallási közösség. A csütörtöki rendezvény elsősorban a szíriai fegyveres konfliktusban háborús, illetve emberiesség elleni bűnöket elkövetők felelősségre vonásának szükségességével foglalkozott, az úgynevezett pártatlan és független nemzetközi mechanizmus (IIIM) keretében.
    

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a közel-keleti stabilitás egyértelmű európai érdek, és a stabilitás visszaállításának előfeltétele, hogy az ott elkövetett bűnök felelőseit megbüntetik. Csak így lehet garantálni azt is, hogy ugyanezek a bűnök nem ismétlődnek meg - tette hozzá. Mint mondta, Magyarország 1990 óta erőteljesen támogatja azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy megbüntessék azokat, akik súlyosan megsértik a nemzetközi jogszabályokat, illetve a humanitárius szabályokat. Így tett már a délszláv háborúk idején is. Magyarország jelenleg tagja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is, és kiemelt felelőssége van abban, hogy a bűnök elkövetői elnyerjék büntetésüket.
    

Beszélt a miniszter arról is, hogy Közép-Európára nagy hatással van a közel-keleti helyzet, emellett térségünknek sok nehézséggel és kihívással kellett megküzdenie szabadságáért, hogy eljusson a demokratikus berendezkedéshez, a szabadságjogok garantáltak legyenek. Számos alkalommal kellett megbirkózni külső beavatkozási kísérlettel is, és a régió több alkalommal nagyhatalmak játszóterének bizonyult. A Közel-Kelet most számos tekintetben hasonló megpróbáltatásokon megy át - hangoztatta Szijjártó Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com