Szijjártó: ellentétes az EU érdekeivel az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalások halasztása

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Ellentétes az Európai Unió, Közép-Európa, illetve Magyarország érdekeivel is, hogy nem született meg a döntés az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalások megkezdéséről az uniós tagállamok illetékes szakminisztereinek keddi luxembourgi ülésén - jelentette ki Szijjártó Péter.A külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a közép-európai országok rendkívül erős és egységes támogató álláspontot képviseltek a bővítés mellett, egyes nyugati tagállamok ellenállása miatt azonban nem sikerült egyetértésre jutni.

    
"Semmifajta fizikai vagy jogi, semmilyen érdemi akadálya nem volt annak, hogy ma döntsünk a csatlakozási tárgyalások megindításáról" - közölte a tárcavezető, aki szerint hazug az érvelés, hogy nem állt rendelkezésre elegendő információ és idő, egyedül a politikai akaraton múlt az ügy. Szégyenteljesnek minősítette, hogy "taktikai játszmák" zajlottak az időzítéssel, szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy szándékosan késleltették az Európai Bizottság bővítési csomagjának nyilvánosságra hozatalát, hogy azt lehessen mondani, sajnos már nincs idő a mostani ülésig a határozat meghozatalára.
    

Részben a parlamenti döntés hiányára, részben az idő rövidségére hivatkoztak, ugyan volt egy-két tartalmi érv is, például a szervezett bűnözéssel, a korrupcióval kapcsolatosan, de ezek azért nem elfogadhatóak, mert a folyamat megindítása még nem jelenti az adott országok csatlakozását, amihez valóban még nem állnak fenn a megfelelő körülmények - mutatott rá.
    

Leszögezte, hogy a döntés hátrányos biztonsági, versenyképességi és gazdasági szempontból is, a pozitív visszaigazolás elmaradása pedig aláássa a hitelességét az EU bővítési politikájának és az integrációra nyitott kormányoknak egyaránt. Szijjártó Péter elmondta, hogy az uniós külügyminiszteri találkozókon Oroszországot, Perzsa(Arab)-öböl menti arab monarchiákat és Kínát emlegetve gyakorta arról megy a "sírás-rívás", hogy külső befolyásolási kísérletek zajlanak a Nyugat-Balkánon, azonban kizárólag az EU-n múlik, hogy nem a saját, hanem mások befolyása növekszik.
    

Kiemelte, hogy Magyarország ettől függetlenül a továbbiakban is mindent megtesz, hogy segítse a térséget az integrációs folyamatban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com