Szijjártó: Észak-Korea biztonsági fenyegetést jelent az egész világra

Magyarország mindig is hangoztatott álláspontja szerint egy "őrült kommunista diktátor" vezeti Észak-Koreát, amely ország biztonsági fenyegetést jelent az egész világra - jelentette ki Szijjártó Péter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében hétfőn.A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a tanácsülésen Magyarország ismételten hangsúlyozta, hogy az Európai Unió az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokon túlmutatóan, egyoldalúan is fogadjon el szankciókat Phenjannal szemben.

   
Mint elmondta, az uniós külügyminiszterek hétfőn egy teljes beruházási tilalmat és teljes olajembargót előíró javaslatot készülnek elfogadni, amelyben kezdeményezik, hogy az észak-koreai fegyverkezési programot támogató, az unióban dolgozó vendégmunkások alkalmazásának vessenek véget. A javaslatcsomag tartalmazza azt is, hogy az unió 15 ezer euróról 5 ezer euróra csökkentse a jóváhagyáshoz kötött banki transzferek nagyságrendjét. Ez az Európai Unió történetének eddig legszigorúbb korlátozó intézkedéscsomagja - húzta alá a miniszter.
    

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy az EU fontosnak tartja saját biztonsága, regionális biztonsága és a globális biztonság szempontjából is az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartását. Kiemelte, Magyarország megbízik az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felülvizsgálataiban, az ügynökség eddig nyolcszor állapította meg, hogy Irán tiszteletben tartja a megállapodásban foglalt kötelezettségeket.


Magyarország ezért a leghatározottabban támogatja a közös uniós fellépést az Iránnal megkötött megállapodás fenntartása érdekében, ugyanis ez a megállapodás biztosítja, hogy egy erős szereplő - Irán - a nemzetközi együttműködés részévé tehető legyen bizonyos szintig, amely hozzájárul a régió stabilizációjához.
    

Ha az együttműködési lehetőség elveszik, akkor Irán szerepe és helyzete destabilizáló tényezőként hathat a régión kívül a tágabb környezetére is, amelynek már Európára nézve is biztonsági kockázatai lehetnek - húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com