Szijjártó: fel kell készülni az újabb migrációs hullámokra és az EU külső határainak határozott védelmére

A koronavírus-járvány miatt fel kell készülni az újabb migrációs hullámokra, és ezzel együtt az Európai Unió külső határainak következetes megvédésére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Athénban.A koronavírus-járvány újabb veszélyforrás a migráció szempontjából, mert azokat az országokat hozza még nehezebb helyzetbe, ahonnan amúgy is migránsok tömege érkezett Európába - hívta fel a figyelmet a tárcavezető görög kollégájával, Níkosz Déndiasszal közös sajtótájékoztatóján.

    
Szijjártó Péter kiemelte: Görögország és Magyarország az Európai Unió külső határait védi, miközben az elmúlt öt évben folyamatosan szembesülnie kellett a migráció jelentette kihívásokkal, veszélyekkel és biztonsági fenyegetésekkel. A miniszter jelezte: véget kellene vetni minden olyan brüsszeli megnyilvánulásnak, amelyet a migránsok meghívásként értelmezhetnek, és egyértelművé kell tenni, hogy a határsértés bűncselekmény, amelyet a nemzeti és nemzetközi jogszabályoknak megfelelően szankcionálni kell.
   

A magyar diplomácia vezetője elmondta: Budapest és Athén egy pontban nem ért egyet, és ez a kötelező letelepítési kvóta, amelyet Magyarország semmilyen formában sem fogad el. "Ugyanakkor készen állunk arra, hogy segítséget, fejlesztési támogatást nyújtsunk azon országok számára, ahonnan a bevándorlók megindulnak" - húzta alá.
    

Szijjártó Péter közös finanszírozású fejlesztési programok létrehozását javasolta Déndiasznak, amelyekkel javíthatnák a közel-keleti keresztény közösségek biztonságát és életkörülményeit. Emellett a felek aláírtak egy turisztikai megállapodást, és az energetikai együttműködés szorosabbra fűzéséről is szó esett. Ez utóbbi a görög és a magyar gázvezeték-hálózat közötti összeköttetés megteremtésével valósulhat meg. Ha minden a tervek szerint halad, ez 2022-2023-ra új forrást jelenthet az energiaellátásban - mutatott rá a külügyminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com