Szijjártó: határozott elvárásunk Ukrajnával szemben a magyar kisebbség jogainak szavatolása (2. rész)

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Magyarország számos konkrét segítséget nyújtott Ukrajnának, cserében viszont elvárja, hogy ne sérüljenek az ott élő magyar nemzeti kisebbség jogai - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kijevben, miután Miroslav Lajcák szlovák és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszterrel közösen megbeszélést folytattak ukrán kollégájukkal, Pavlo Klimkinnel.
Közös sajtótájékoztatójukon az MTI kérdésére válaszolva Szijjártó Péter elmondta: Magyarország sok-sok milliárd forintot költött arra, hogy Ukrajna és azon belül is Kárpátalja gazdasági fejlődését segítse. "Ugyanakkor komoly elvárásunk Ukrajnával szemben, hogy fejezzék be a (kárpátaljai) magyar intézmények vegzálását, és mindazokat a kezdeményezéseket, amelyekkel a magyar kisebbség jogait korlátoznák" - szögezte le.

Emlékeztetett arra, hogy számos bírálat érte a közép-európai országokat, mert állítólag nem működnek kellőképpen együtt Ukrajnával.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Ehhez képest a tények azt mutatják, hogy éppen a közép-európai országok azok, amelyek nemcsak hangos szavakban, hanem valódi tettekkel is támogatják Ukrajnát" - szögezte le. Rámutatott, hogy nem a közép-európai országok, hanem Hollandia miatt nem lépett még mindig életbe az Európai Unió és Ukrajna között a szabadkereskedelmi megállapodás, és nem a közép-európai országok felelősek azért sem, hogy több mint egy éven keresztül nem lépett életbe az ukrán állampolgároknak biztosítandó vízummentesség.


Az elmúlt időszakban nyújtott magyar támogatások közül kiemelte, hogy Magyarország az elsők között kezdett gázt szállítani Ukrajnának, 50 millió dolláros segélyhitelkeretet ajánlott fel kárpátaljai infrastrukturális fejlesztésekre, több mint ötmilliárd forintnyi humanitárius segítséget küldött Kárpátaljára, valamint megnyitott egy hétmilliárd dolláros pályázati keretet a kárpátaljai kis- és közepes vállalkozások beruházásainak támogatásához, emellett Magyarország az EBESZ ukrajnai megfigyelői missziójában az egyik legnagyobb kontingenssel van jelen.


"Határozott elvárásunk ugyanakkor az, hogy ne szavazza meg az ukrán parlament azt az oktatási törvénytervezetet, amelynek nyomán csorbulna a magyar kisebbség joga az anyanyelvi oktatáshoz. Azt várjuk, hogy a magyar nyelvhasználatot korlátozó nyelvtörvényt ne fogadja el semmilyen ukrán testület, valamint hogy a kettős állampolgárság megtiltásáról szóló törvény se hozza nehéz helyzetbe a magyarokat" - hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarország elvárja, hogy legalább egy kétoldalú megállapodásban ez utóbbi kérdést a két ország rendezze egymás között.


Kijelentette, hogy Európában teljesen normális jelenség a kettős állampolgárság, ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy ezért a kárpátaljai magyarokat megbüntessék Ukrajnában. Szijjártó Péter figyelmeztetett arra, hogy amennyiben Ukrajnával a kétoldalú konzultációk nem vezetnek eredményre a kisebbségi jogok tekintetében, Budapest európai fórumok elé viszi a kérdést. Reményét fejezte ki, hogy ez elkerülhető lesz.


Pavlo Klimkin válaszában hangsúlyozta, hogy a tervezett intézkedések nem az Ukrajnában élő magyar kisebbség ellen irányulnak. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Kijev számára a kettős állampolgárság egy rendkívül kényes kérdés az Ukrajnát sújtó orosz agresszió miatt. "Nem kívánjuk Pandora szelencéjét megnyitni, viszont büntetésről sincs szó" - jegyezte meg.


Az ukrán külügyminiszter sürgette, hogy az Európai Unió tegyen többet az Ukrajnát lejárató orosz propagandával szemben. A sajtótájékoztatóján elhangzott: a három visegrádi ország változatlanul támogatja Ukrajna szuverenitását, függetlenségét és területi épségét, továbbá a minszki megállapodások betartását és végrehajtását minden érintett fél által a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezése érdekében. Készek a jövőben is segítséget nyújtani az ukrajnai politikai és gazdasági reformokhoz.


A nap folyamán a magyar, a szlovák és a cseh külügyminiszter a kijevi parlamentben folytat tárgyalásokat törvényhozókkal, valamint találkoznak Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel és Petro Porosenko államfővel is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com