Szijjártó: képmutató az EU Kína-politikája, az együttműködés összeurópai érdek

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Képmutató az Európai Unió viszonyulása Kínához, hiszen az együttműködés összeurópai érdek, mint ahogy az is, hogy Közép-Európa kínai forrásokat is felhasználva fejlessze infrastruktúráját - mondta a magyar közmédiának nyilatkozva Szijjártó Péter pénteken Bukarestben, ahol az európai uniós tagországok külügyminisztereinek kétnapos informális találkozóján vett részt.Az unió soros elnökségét ellátó Románia pénteken az EU és Kína kapcsolatát tűzte napirendre, a megbeszélés második részére pedig meghívták az uniós tagjelölt országokat is. A külgazdasági és külügyminiszter szerint világos, hogy hamarosan Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, ezért a Kínával folytatott európai együttműködés eredményessége meghatározó fontosságú az EU jövőbeni versenyképessége szempontjából.

    
Kifejtette: megdőlt az a régi dogma, amely szerint a tőke csak nyugatról keletre áramolhat, hogy olcsó munkaerőt keressen. Ma már a keleti vállalatok legalább olyan mértékben diktálják a világgazdaság átalakulási tempóját, mint a nyugatiak, sőt számos iparágban a jövőbeni versenyképességhez szükséges technológiákat Keleten fejlesztik ki, és ott kezdik először alkalmazni.
    

"Ezért kiemelt jelentőségű a kínaiakkal való együttműködés, mert ha nem tud együttműködni az EU Kínával, akkor számos iparágban a legújabb technológiai megoldások válnak elérhetetlenné számunkra, ez pedig az európai versenyképesség visszaesését jelentené" - magyarázta Szijjártó Péter. Szerinte képmutató az EU Kína-politikája olyan körülmények között, amikor a forgalom egy év alatt több mint 30 százalékkal bővült, a tavalyi esztendőben már megközelítette a 600 milliárd eurót, és a legnagyobb kereskedelmet azok a tagországok bonyolították le - Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy Britannia és Hollandia -, amelyek a leghangosabban szoktak bírálatokat megfogalmazni Kínával szemben. Közép-Európa is ki akarja venni a részét az együttműködés előnyeiből, és ez nemcsak regionális, hanem összeurópai érdekeket is szolgál.
    

"Kína és Közép-Európa együttműködése alapvetően olyan infrastruktúra-fejlesztésről szól, amelyre az európai források nem nyitottak. Így az észak-déli irányú infrastrukturális fejlesztésekhez adott kínai támogatás felhasználása egész Európa érdeke, ráadásul ez az együttműködés fejlesztéseket jelent a nyugat-balkáni térség számára is, amely így még inkább és minél előbb felkészültté válhat az EU-s csatlakozásra" - mondta Szijjártó Péter.
    

A külgazdasági és külügyminiszter a Nyugat-Balkán európai integrációjának hátráltatása miatt is bírálta Brüsszelt, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az Európai Bizottság 2025-ig nem akar nyugat-balkáni bővítést, holott ez Európa gazdasági és biztonsági érdeke is. "Semmi szükség nincs további hat évre. Mi azt gondoljuk, hogy mind Szerbia, mind Montenegró vonatkozásában sokkal gyorsabban sort lehetne keríteni a csatlakozásra. Ez volna az egész Európai Unió, így benne Magyarországnak is a gazdasági és mindenekelőtt biztonsági érdeke. Nagyon komoly feszültségek vannak a Nyugat-Balkánon, amelyeken úgy sokkal könnyebb lenne úrrá lenni, ha az európai integrációt felgyorsítanánk" - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com