Szijjártó Libanonban: Magyarország számára kiemelten fontos a Közel-Kelet békéje

Magyarország számára kiemelten fontos a Közel-Kelet békéje és stabilitása, ez pedig elképzelhetetlen anélkül, hogy Libanonban béke és nyugodt fejlődés legyen, ezért az Európai Uniónak nem bírálnia, hanem támogatnia kell az országot - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bejrútban.Az EU-tagállamok külügyminisztereinek múlt heti tanácskozásán szó volt a libanoni helyzetről és szankciók esetleges elrendeléséről. Szijjártó közölte, ő minden ilyen ügyben a közvetlen információáramlást részesíti előnyben az "elfogult vélemények" helyett.

    
"Nagyon nem lenne helyes, ha az EU ebben a nehéz helyzetben bizonyos, demokratikusan megválasztott politikai szereplőkkel szemben szankciókat léptetne életbe" - mondta a lenagyobb libanoni keresztény párt vezetőjével, Gebran Bassil egykori külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a tisztességes, kiegyensúlyozott megközelítést támogatja Libanonnal szemben, és noha egyetért azzal, hogy egy stabil országhoz szilárd kormány szükséges, ennek létrehozását libanoni belügynek tartja, ezért elutasít minden külső nyomásgyakorlási kísérletet, különösen azokat, amelyek egy specifikus, vallási közösséget képviselő pártra irányulnak.
    

"A libanoni keresztények számíthatnak a segítségünkre és a támogatásunkra" - szögezte le, hozzáfűzve, hogy pártokra fókuszáló szankciók helyett valódi segítségnyújtásra van szükség, amely nem csak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul. A magyar kormány húsz lélegeztetőgépet és 20 ezer védőmaszkot szállított Libanonba, tavaly tíz, alapvetően egyházi, egészségügyi, oktatási beruházásra adott támogatást, támogatja többtucatnyi templom felújítását, valamint tizenhat magyar katona szolgál az ENSZ helyi békefenntartó missziójában, és évente ötven libanoni hallgató kap ösztöndíjat magyarországi egyetemeken - tájékoztatott.
    

Szijjártó végezetül arra szólította fel a nemzetközi szervezeteket, hogy támogassák Libanont a migrációs nyomással szembeni küzdelemben. Hangsúlyozta, hogy a migrációt kiváltó okok ellen kell fellépni, és ezek megszűnésével haza kell térniük a menekülteknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com