Szijjártó: Magyarország a Türk Tanáccsal közösen 500 ezer vakcinadózist adományoz a rászoruló afrikai országoknak

Magyarország, Törökország és Azerbajdzsán a Türk Tanács koordinálásával 500 ezer vakcinadózist adományoz a leginkább rászoruló afrikai országoknak, így támogatva a védekezést a koronavírus-járvány ellen - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban.A tárcavezető a Magyarország által felajánlott 200 ezer Sinopharm-vakcinadózis átadásán hangsúlyozta, hogy a negyedik hullám a vártnál keményebben sújtotta a világot, és "még egyértelműbbé tette, hogy kizárólag az oltás jelent valódi védelmet, a beoltatlanok pedig sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint az előző hullámok során".
    

"Magyarország sikeres oltási kampányt bonyolított le, amely azon a megközelítésen alapult, hogy a vakcinákra az életmentés eszközeként tekintettünk, és nem ideológiai vagy politikai nyilatkozatokként" - fogalmazott. Hozzátette, a kormány úgy döntött, hogy vásárol minden rendelkezésre álló, bizonyítottan hatékony és biztonságos oltóanyagból. Ennek köszönhetően pedig hazánk az Európai Unió leggyorsabb oltási kampányát hajtotta végre, és elsőként nyithatta újra a gazdaságát - emelte ki.
    

Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország elég vakcinával rendelkezik ahhoz, hogy mindenki felvehesse az első, a második és a harmadik oltást, s még biztonsági tartalék is van, így most más, nehezebb helyzetben lévő államokon is tud segíteni. Elmondta, ezért azonnal igent mondtak arra a török kezdeményezésre, amelynek keretein belül Törökország és Magyarország 200-200 ezer, Azerbajdzsán pedig 100 ezer vakcinadózist adományoz a Türk Tanács koordinálásával a legnehezebb helyzetben lévő afrikai országoknak, hogy emberek százezreinek életét lehessen megmenteni.
    

"A világjárvány világosan megmutatta, hogy milyen szorosan függünk egymástól. Reméljük, hogy a pandémia mindenkit meggyőz arról, hogy a nemzetközi kapcsolatokat ismét a kölcsönös tisztelet és segítségnyújtás talajára kell helyezni egymás bírálata, kioktatása és stigmatizálása helyett" - jelentette ki a miniszter. Kifejtette, a Türk Tanács jó példával járt elől a kölcsönös segítségnyújtást illetően. A járvány első hulláma során ugyanis Azerbajdzsán, Kazahsztán, Törökország és Üzbegisztán orvosi eszközökkel segítette Magyarországot, amelyet hazánk a második hullám idején viszonozni tudott, most pedig közösen támogatnak másokat.
    

Bagdad Amrejev, a Türk Tanács főtitkára köszönetet mondott a "rendkívül nagylelkű gesztusért", amely szerinte nem szokatlan Magyarország részéről. Méltatta emellett azt is, hogy Magyarország hídszerepet tölt be a türk országok és Európa között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com