Szijjártó: Magyarország megduplázza a Maliban és a Száhel-övezetben szolgáló katonáinak számát

Magyarország 21-re főre bővíti az Európai Unió kiképzőmissziójának részeként Maliban tevékenykedő katonáinak létszámát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban azon a miniszteri szintű ENSZ-ülésen, amely Mali és Száhel térségének biztonsági helyzetével foglalkozott.A helyi idő szerint szerda este tartott megbeszélést követően a miniszter az MTI-nek elmondta: egyetértettek abban, hogy a helyzet továbbra is törékeny, a térség továbbra is foglya a terrorizmusnak és áldozata a gazdasági-társadalmi problémákat kihasználva megerősödő fegyveres milíciáknak. Ezért a nemzetközi közösség részéről továbbra is aktív szerepvállalásra van szükség.

    
Szijjártó Péter szerint Európa szempontjából is nagy jelentősége van annak, hogy mi történik a Száhel-övezetben, ugyanis ez a régió az Európába irányuló migráció egyik legjelentősebb forrása. Annak érdekében, hogy ne induljanak el újabb migrációs hullámok, az Európai Uniónak főszerepet kell vállalnia - fejtette ki Szijjártó Péter.
    

Az EU ezért hozta létre Afrika megsegítésére a szükséghelyzeti alapot, amelyben 4,5 milliárd euró áll rendelkezésre, és ebből 1,7 milliárd a Száhel-térségre jut. Magyarország is hozzájárul az alap költségvetéséhez 9,5 millió euróval, ezáltal a biztonság növelését, munkahelyteremtést szolgáló, valamint az embercsempészek elleni küzdelem fokozását célul kitűző programokat támogat.
    

A térséghez tartozó Burkina Faso, Niger és Mali számára Magyarország évente összesen 30 ösztöndíjat biztosít annak érdekében, hogy a résztvevők tanulmányaik befejezése után hazatérve erősítsék helyi közösségeiket, és részt vegyenek az ország fejlesztésében. A Száhel-övezethez tartozik Szenegál egy része, Dél-Mauritánia, Mali, Burkina Faso, Dél-Algéria, Niger, Észak-Nigéria, Csád, Szudán, Észak-Kamerun és Eritrea.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com