Szijjártó: megnyílt a biskeki magyar nagykövetség, jó döntés volt a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése

Jó döntés volt a kormány részéről a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése tíz évvel ezelőtt, ezért is nyílt meg szerdán a magyar nagykövetség a kirgiz fővárosban, Biskekben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kirgiz-magyar üzleti fórumon.A nagykövetség megnyitását megelőző rendezvényen jelen volt Szanzsar Mukanbetov gazdasági miniszter helyi üzletemberek társaságában. A magyar miniszter hangoztatta, hogy ma Magyarország a világgazdasági változások nyertesei közé tartozik, de ez nem valósulhatott volna meg, ha egy évtizede nem indul el a keleti nyitás stratégiája.

    
Az európai és nemzetközi politikai világban ezért "sokan bírálták, kioktatták és lesajnálták" Magyarországot, mondván, "kiírja magát a nyugati szövetségesi világból" - fogalmazott Szijjártó Péter. Mára világossá vált, hogy ezek a kritikák kizárólag azért fogalmazódtak meg, mert nem akartak minket nyugati barátaink konkurenciaként látni a közép-ázsiai piacokon - tette hozzá.
    

Elmondta, hogy míg 2007-ben a világ beruházásainak 81 százalékát nyugati tőkéből valósították meg és a keletire 17 százalékos arány jutott, addig tavaly a keleti beruházások aránya már elérte az 58 százalékot, a nyugatié pedig a negyvenet.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hasonló volt a tendencia Magyarországon, ahol az összes beruházás 60 százaléka érkezett Keletről, valamint az összes új munkahely 40 százalékát is keleti beruházók hozták létre.     Ma Magyarország a világgazdasági változások nyertesei közé tartozik, de ez nem történhetett volna meg, ha tíz éve nem kezdjük meg a keleti nyitás stratégiáját - hangsúlyozta a miniszter.
    

Ez utóbbiban nagyon fontos szerep jut a közép-ázsiai térségnek, amit bizonyít a magyar üzletemberek nagy létszámú jelenléte a mostani fórumon - tette hozzá. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország tavaly az Európai Unióban a leggyorsabb növekedési ütemet valósította meg. Szólt arról is, hogy szerdán folytatott politikai megbeszélései alapján kijelenthető: "nincsen olyan nyitott politikai kérdés a két ország között, amely gátját jelentené az együttműködésnek".
   

Ez alkalommal olyan megállapodások születtek, amelyek elősegítik, hogy minél jobb és minél több üzlet köttessen - fűzte hozzá. A magyar miniszter, akit a nap folyamán fogadott Szooronbaj Dzsejenbekov államfő is, elmondta, hogy a kirgiz elnök áprilisban Magyarországra látogat, és a látogatással a kapcsolatokat a felek a stratégiai partnerség szintjére emelik.
    

Kiemelte: e folyamat keretében nyitotta meg Magyarország nagykövetségét Biskekben. A képviseleten tizenegyen dolgoznak, elsődleges feladata pedig a kétoldalú kapcsolatok folyamatos fejlesztése. Magyarország kedden megkapta az engedélyt az Európai Bizottságtól arra is, hogy áprilisban aláírja a beruházásvédelmi megállapodást, ezzel megerősödik az együttműködés jogi alapja is - jelentette be Szijjártó Péter.     Beszámolt arról, hogy ötvenmillió dolláros közös beruházási alap jön létre az Exim Bank és nemzetközi partnerek részvételével. Magyarország továbbá segítséget ajánl fel a kirgizisztáni környezetvédelmi károk mentesítésére.
    

A miniszter elmondta, hogy szeptembertől 75 kirgiz diák kezdi meg tanulmányait magyar felsőoktatási intézményekben. Emellett a kirgiz elnök tíz kormányzati tisztviselőt küld egy hétre Magyarországra, hogy tanulmányozzák a magyar gazdasági és strukturális átalakításokat, amelyek lehetővé tették a leggyorsabb növekedési ütemet az Európai Unióban.
    

Szijjártó Péter végezetül szólt arról, hogy Magyarország nagyra becsüli azt erőfeszítést, amelyet Kirgizisztán tett a terrorizmus elleni küzdelemben, határainak védelmében, ellenőrzés alatt tartják a szélsőséges személyek és ideológiák áramlását. Ez a feladat nem lehet egyszerű Afganisztán szomszédságában, ezért bátran kijelenthető, hogy Európa biztonsága Közép-Ázsiában kezdődik. Ezért is támogatja Magyarország Kirgizisztán pályázatát, hogy 2027-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja legyen - hangoztatta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com