Szijjártó Moszkvában: a magyar-orosz gazdasági együttműködés egyre több hasznot hoz

Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése egyre több hasznot hoz a magyar gazdaságnak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában a közmédiának.Tárgyalásai előtt a tárcavezető kifejtette: gazdasági szempontból kiemelt jelentősége van az Oroszországgal folytatott együttműködésnek. Mielőtt az Európai Unió életbe léptette volna az Oroszországgal szembeni szankcióit, majd az oroszok a saját válaszintézkedéseiket, azelőtt Oroszország volt a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, ma már viszont mindössze a 12. - mondta. Hozzátette, hogy a magyar gazdaság szereplői összességében mintegy 7 milliárd dollárnyi exportlehetőséget veszítettek el a kereskedelmi korlátozó intézkedések miatt.

   
Ezért is van különösen jelentősége annak - folytatta Szijjártó Péter -, hogy hosszú évek visszaeséseit követően tavaly immár 30 százalékkal sikerült növelni a kétoldalú kereskedelmi forgalmat, amely elérte az 5,5 milliárd dollárt. Ebben nagyon fontos szerepe volt a mezőgazdaságnak, hiszen négy magyar mezőgazdasági-élelmiszeripari vállalat is komoly beruházásokat hajtott végre és helyezett üzembe Oroszországban.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezáltal a magyar mezőgazdasági jelenlét és élelmiszeripari export is előre tudott lépni - közölte a miniszter.
    

Ugyanígy egyre fontosabb szerepet töltenek be a magyar gyógyszeripari vállalatok az orosz gyógyszerpiacon: az Egisnek például 7 terméke ma már piacvezető, és a Richter is 20 százalékkal növelte tavaly a bevételeit - jelezte a politikus. Megjegyezte továbbá, hogy egy magyar egészségipari beruházásnak köszönhetően pedig a traumatológiai orvosi eszközök piacán hamarosan 15 százalékos magyar részesedésről lehet beszámolni.
    

Kiemelte, hogy az OTP is egyre növeli a piaci jelenlétét Oroszországban: immár 134 fiókban több mint ötezer OTP-s alkalmazott dolgozik. A Molnak pedig az olajkitermelés szempontjából Oroszország továbbra is az egyik legfontosabb helyszín. A Mol 1,3 milliárd dollárnyi befektetéssel rendelkezik már Oroszországban, és egy általa üzemeltetett mezőből 5800 hordó kőolajat termelnek ki naponta - mondta Szijjártó Péter.
    

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy vannak fontos feladatok is, amelyeket el kell végezni a következő napokban, hetekben az oroszokkal együtt. 2019-re már megállapodás született az Oroszországból vásárolt földgáz mennyiségéről - 4,3 milliárd köbméternyi gázt vesz Magyarország -, "most a feladat az, hogy 2020-ra is meg tudjunk állapodni, hogy biztosítani tudjuk a magyar ipar, illetve a magyar lakosság gázfelhasználásának az ellátását" - fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
    

Elmondta, hogy ugyanígy folyamatosan tárgyalnak a pénzügyi együttműködés fejlesztéséről. Példaként megemlítette, hogy Magyarország immár a harmadik legjelentősebb részvényes az oroszországi központú Nemzetközi Beruházási Bankban, amelynek hamarosan 70 millió euróra nő a magyarországi hitelportfóliója.
    

Szijjártó Péter összegzése szerint pénzügyi, mezőgazdasági, egészségügyi és energetikai területen egyaránt sikerült előrelépni az elmúlt időszakban. Szavai szerint a következő lépés az, hogy a hozzáadott érték tekintetében eggyel nagyobb dimenzióba helyezzék az együttműködést, így az egészség- és az élelmiszeripar mellé a víz- és nehézipari együttműködésnek is fel kell zárkóznia. Az ehhez szükséges tárgyalásokat lefolytatják, novemberben pedig aláírják a diplomák kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást.
    

A kereskedelmi szankciókkal kapcsolatos felvetésre a miniszter elmondta továbbá: ma már több olyan európai ország is van, amely az automatikus szankciómeghosszabbítás helyett a párbeszéd, a szankciók hatásaival való őszinte szembenézés oldalára állt. A magyar kormány szerint a kirobbanás előtt álló világkereskedelmi háború azt indokolja, hogy Európa keleti és nyugati fele kulturáltan, a kölcsönös tisztelet alapján tudjon egymással együttműködni.
    

Korábban az EU is pozitív értelemben, tervek szintjén beszélt az Eurázsiai Gazdasági Unióval folytatandó együttműködésről, "ma ettől sajnos nagyon messze vagyunk" - jegyezte meg a tárcavezető. Ezért nagyon fontosnak nevezte, hogy legyen folyamatos párbeszéd az EU és Oroszország, illetve az uniós tagállamok és Moszkva között. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország és Oroszország vezetői minden évben találkoznak.
    

Szijjártó Péter hétfőn Moszkvában tárgyal mellett Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszterrel, Veronika Szkvorcova egészségügyi miniszterrel, Nyikolaj Fjodorovval, a szövetségi parlament felsőházának, a Szövetségi Tanácsnak az első elnökhelyettesével, Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettessel és Alekszej Millerrel, a Gazprom ügyvezető igazgatójával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com