Szijjártó Péter: a nemzetközi közösségnek segítenie kell a szíriai menekültek hazatérését

A nemzetközi közösségnek változtatnia kell a hozzáállásán, a szíriai menekültek hazatérésének elősegítésére kellene fókuszálnia, máskülönben a helyzet a Közel-Kelet destabilizációjához, és a migrációs nyomás példa nélküli erősödéséhez vezethet - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szíriai polgárháború hatásaival foglalkozó konferencián közölte, hogy Magyarországon Európában egyedülálló a politikai stabilitás, így a kormány képviselői megengedhetik maguknak, hogy nyíltan és őszintén beszéljenek a legvitatottabb kérdésekről is.
    

"Elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy kimondjuk, a migráció rossz és veszélyes jelenség, (...) hogy a migrációt nem ösztönözni kell, hanem meg kell állítani" - mondta. "A migráció a származási országok számára veszteséget, a tranzit- és a célországok számára pedig destabilizáló tényezőt, illetve veszélyt jelent" - tette hozzá. Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy az ukrajnai háború miatti élelmezési világválság és a bevándorlás ösztönzése együttesen újabb "masszív, minden korábbinál nagyobb" migrációs hullámokat válthat ki.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek a migráció bátorítása helyett a hazatérést lehetővé tévő körülmények mielőbbi megteremtésén kellene dolgoznia. Ennek elmaradása ugyanis szavai szerint további régiók destabilizálódásához vezethet, ami súlyos globális biztonsági kihívásokat eredményezne. "Szeretném kifejezni legmélyebb tiszteletünket Törökország, Libanon, Jordánia, Irak és Egyiptom felé, amiért befogadták azokat az embereket, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat" - jelentette ki, és rámutatott, hogy ezek az országok mára kapacitásaik határára jutottak, ezért enyhíteni kell a terheiken.
    

"A Nyugatnak ezen országok kioktatása, bírálata, leckéztetése, illetve inszinuálása helyett tiszteletét és háláját kellene kifejeznie, azt kérdezve, hogy mit tudunk segíteni?" - fogalmazott. Aláhúzta: Libanon továbbra is számíthat Magyarországra, miután a kormány hisz abban, hogy a tünetek kezelése helyett a migrációt kiváltó okokat kell megszüntetni.
    

A miniszter a Hungary Helps programot ismertetve kiemelte, hogy a cél az emberek helyben maradásának támogatása, a problémák exportálása helyett a segítséget kell odavinni, ahol a baj van. Arról is beszámolt, hogy hazánk 63 templomot újított és újít fel Libanonban összesen 3,8 millió dollár értékben, így lehetővé téve a keresztény közösségek számára a vallásuk gyakorlását.
    

Tájékoztatása szerint a kormány Szíriában is számos projektet végrehajtott, nagyjából 27 millió dollár értékben. Ennek keretében Magyarország részt vett több száz épület, köztük iskolák újjáépítésében, támogatást nyújtott egyebek mellett kórházak működtetéséhez, mezőgazdasági projektekhez és ezer egyetemi hallgató tanulmányaihoz is.
    

"Ha a nemzetközi közösség nem változtat a megközelítésén, akkor egyre több szíriai fogja elhagyni az otthonát, és egyre kevesebben fognak hazatérni" - mondta, azt hangsúlyozva, hogy ez komoly kihívást jelentene a térség stabilitása szempontjából. "Számunkra Közép-Európában a Közel-Kelet stabilitása nagyon fontos, egyértelműen nincs szükségünk újabb biztonsági kihívásokra napjainkban" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com