Szijjártó Péter: Európa minden idők legnagyobb terrorfenyegetettségével áll szemben (2. rész)

Minden idők legnagyobb terrorfenyegetettségével áll szemben Európa, ezért világos beszédre és határozott cselekvésre van szükség az európai emberek megvédése érdekében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében hétfőn.A miniszter elmondta, az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy a korábbi integrációs sémák kudarcot vallottak, és óriási feszültségek vannak az európai társadalmakban.

Ezért minden európai politikának Európa és az európai emberek biztonságának helyreállításáról kell szólnia, az Európai Uniónak (EU) pedig a terrorizmus és a terroristák ellen kell fellépnie, nem pedig azokat büntetnie, akik próbálják megállítani a bevándorlási hullámot és valós intézkedéseket hoznak az európai emberek megvédése érdekében - hangsúlyozta a miniszter.


Szijjártó Péter hozzátette, a terrorista fenyegetés legyőzéséhez az illegális migrációt teljes mértékben meg kell állítani. El kell érni, hogy csak szabályosan léphessenek Európába azok, akik nem jelentenek veszélyt az európai társadalomra, továbbá azok maradhassanak az unió területén, akik a fennálló szabályok szerint megtehetik.


A miniszter elmondta, hogy érzelmektől fűtött, kiélezett és személyeskedésig menő vita zajlott a külügyek tanácsában arról a főként Magyarország és Ausztria által képviselt álláspontról, hogy az Európai Unió határain kívül kell eldönteni, ki jogosult a belépésre. E két ország szerint ehhez elengedhetetlen a menekültek és bevándorlók regisztrációját ellátó, uniós fenntartású befogadó központok létrehozása. Az álláspontot támadó országok a biztonsággal szemben a befogadási szempontokat létesítik előnyben és határozottan a kötelező betelepítési kvóták mellett érvelnek - tette hozzá.


A bizonyos országok által hevesen ellenzett magyar és osztrák javaslatok között szerepelt az is, hogy az EU a határain kívül eső országok közül csak azoknak juttasson fejlesztési forrást, amelyek migrációs kérdében teljes mértékben együttműködnek, amelyek mindent megtesznek az országukból kiáramló migráció megszüntetéséért és azért, hogy ne tranzitországként szolgáljanak - mondta Szijjártó Péter. Uniós források szerint Luxemburg és Németország ellenzi hevesen e javaslatokat.


A miniszter aláhúzta, ameddig erről nincs megállapodás, addig a terrorizmus elleni harcot Európa nem fogja tudni megnyerni. Magyarország nemzetközi támadások kereszttüzében két kerítést épített, szigorította törvényeit, rendőröket és katonákat küldött a schengeni övezet déli határára és más nyugat-balkáni országokba. Az uniónak is határozottan kell cselekednie és nem azokat támadnia, akik fellépnek az illegális migrációval szemben, hanem segíteni azokat, akik valós tetteket hajlandóak végrehajtani - tette hozzá Szijjártó Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com