Szijjártó Péter: Magyarország párbeszéd folytatására szólítja fel a világpolitika szereplőit

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Magyarország célja és nemzetbiztonsági érdeke a béke hosszú távú megőrzése, ezért a Kelet-Európában kialakult konfliktussal összefüggésben arra szólítja fel a világpolitika szereplőit, hogy folytassák a párbeszédet, folytassanak párbeszédet az érintett felekkel - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek ülésének szünetében.Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Magyarország arra szólítja fel a világpolitika nagy szereplőit, hogy a provokálás, az erőfitogtatás és az üzengetés helyett térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.
    

A külgazdasági és külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy az orosz és az amerikai diplomácia vezetője, Szergej Lavrov és Antony Blinken e hét folyamán Genfben tervezett tanácskozását követően az orosz és az amerikai elnök találkozója is létrejöhet. Magyarország ezt látja az egyetlen megoldásnak, ezt látja az egyetlen reménynek - emelte ki.
   

Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna kérésének Magyarország eleget tesz: kijevi nagykövetsége és a Kárpátalján működő két konzulátusa teljes létszámban és funkciójával működik. Magyarországnak nem célja ennek megváltoztatása - mondta. Közölte, noha vannak fennálló konfliktusai Ukrajnával, Magyarország továbbra is segítséget nyújt, és újabb 120 lélegeztetőgéppel segíti például a koronavírus-járvány elleni ukrán védekezést.
    

Szijjártó Péter Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban kijelentette, a Nyugat-Balkán stabilitása, békéje és nyugalma Magyarország nemzetbiztonsági érdeke, ezért a szankciók helyett párbeszéd folytatására szólít fel. Hangsúlyozta: Magyarország úgy gondolja, hogy a szankciókkal fenyegetés ellenkező hatást vált ki a Nyugat-Balkánon. A szankciókkal nem békét, hanem feszültséget lehet teremteni és a konfliktusokat elmélyíteni, ezért Magyarország arra kéri minden szövetségesét és barátját, hogy ne a megszorító intézkedések eszközében lássák a megoldást, hanem a párbeszéd folytatásában - emelte ki.
    

Emlékeztett, a hétvégén egyeztetett Milorad Dodikkal, Bosznia-Hercegovina Államelnökségének tagjával, a boszniai szerbek vezetőjével, akivel egyetértettek Bosznia-Hercegovina területi integritásának megőrzésében. "Azzal, hogy egyes szövetségeseink és barátaink Milorad Dodikot szankciókkal fenyegetik, azzal nem járulnak hozzá a stabilitáshoz és a békéhez Bosznia-Hercegovinában, hanem súlyosbítják a helyzetet" - fogalmazott.
    

Magyarország nem támogat semmilyen szankciót Bosznia-Hercegovina kapcsán egyetlen entitással vagy személlyel szemben sem. A demokratikusan megválasztott politikusokkal beszélni kell, nem szankciós rezsimek bevezetésével fenyegetni őket - jelentette ki. Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter kiemelte azt is, hogy a megszorító intézkedések politikája zsákutcát, kudarcot jelentett az elmúlt időszakban.


Elmondta: az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői ülésén nem született olyan döntés, amely előrehozta volna bármilyen szankciók bevezetését, ugyanis - szavai szerint - jelenleg a párbeszédnek, a diplomáciának van ideje. Minden, ami a párbeszéd és a diplomácia útjain kívül van, az rontja a megoldás esélyeit - tette hozzá a magyar külügyminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com