Szijjártó Péter: Magyarország támogatja az EU-török vámunió megújítását

Magyarország támogatja az Európai Unió és Törökország közötti vámunió megújítását, modernizálását és kiszélesítését, mert ez Magyarország nemzetgazdasági érdeke - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában, miután Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel tárgyalt.Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország érdekelt a szabad és tisztességes szabadkereskedelemben, éppen ezért arra törekszik, hogy az Európai Unió és Törökország között a lehető legmélyebb, leghatékonyabb és legátfogóbb gazdasági és kereskedelmi együttműködés jöjjön létre.

    
Rámutatott: Törökországé a világ 18. legnagyobb gazdasága, és az a világos terve, hogy a világ 10 legnagyobbja közé kerüljön. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a globális gazdaság visszaesés dacára az év eddig eltelt időszakában nem csökkent a magyar-török kereskedelmi forgalom, és az év végére bőven meg fogja haladni a 3 milliárd dollárt.
    

Aláhúzta: Törökország a közép-európai energiaellátás stabilitása és biztonsága szempontjából is fontos partner, hiszen Magyarország így tudja megvalósítani a magyar gázbeszerzés diverzifikálását és ezáltal biztonságosabbá tételét. Magyarország már építi azt a 15 kilométeres csővezetéket, amely összeköti a magyar-szerb határt a magyar nemzeti rendszerrel, így 2021 októberétől déli irányból Törökországon keresztül megnyílik a fizikai lehetőség annak, hogy Magyarország Kaszpi-tengeri gázt is vásárolhasson.
    

Szijjártó Péter több olyan intézkedésről számolt be a sajtótájékoztatón, amelyek tovább segítik és fejlesztik a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Közölte: a magyar Eximbank 100 millió dolláros hitelkeretet hozott létre a magyar-török vállalati együttműködés finanszírozása érdekében. Szijjártó Péter egyúttal üdvözölte, hogy az egyik legjelentősebb török bank, a VakifBank Magyarországon is megjelenik és fiókot nyit.
    

A világ egyik legnagyobb légi áruszállító cége, a Turkish Airlines Cargo úgy döntött, hogy heti háromról négyre emeli a Budapest-Isztambul járatok számát, és Budapestre hozta a kelet-európai központját is - közölte. A külgazdasági és külügyminiszter végül beszámolt arról is, hogy megállapodtak a közlekedési-szállítási engedélyek számában, valamint a kamionok várakozási idejének csökkentésében is, ami a kétoldalú kereskedelmi forgalom kiszámíthatóbbá válását hozza el. Szijjártó Péter és Mustafa Varank a sajtótájékoztató végén aláírta a magyar-török gazdasági vegyesbizottság 7. ülésének jegyzőkönyvet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com